A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Egészségügyi Munkabizottsága Hit és tudás címmel rendezett minikonferenciát február 4-én, a járvány miatt az online térben. Bevezetőt Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora mondott, a főelőadást Janka Ferenc görögkatolikus parókus, a Szegedi Gál Ferenc Egyetem filozófiatanára tartotta.
„Tudom, hogy hiszek, hiszem, hogy tudok. Minden tudásban van valamiféle hit, és minden hit rejt magában egyfajta tudást” – kezdte bevezetőjét Kuminetz Géza, a PPKE rektora. Az emberi megismerésben, a cselekvésben mind a kettőnek szerepe van. Az értelmi aktivitás inkább centripetális, az akarati világ centrifugális, míg az érzelmi életünk centrális vonása a személyiségünknek. Ugyanakkor az ember általában világnézetre építi az életét, a környezetét ennek fényében látja.
A cél, hogy e hármat egyensúlyba hozzuk. Schütz Antal egykori dogmatikaprofesszor szerint az emberi megismerés első lépcsőfoka a józan ész, ezután a nagy emberek példája jön, ezeket a szaktudományok, a filozófia, a teológia, a misztikus ismeret követi, s mindennek a végén Isten színről színre látása áll.
Janka Ferenc a hit és az értelem kapcsolatáról szólva elmondta, az sem mindegy, hogy a megismerés során milyen kérdéseket teszünk fel. A valóság úgy válaszol, ahogyan kérdezem. Heidegger úgy látja, az ember csak kérdés, míg Bertold Brecht szerint elsősorban arra kell válaszolnunk, hogy vajon hajlandóak vagyunk-e életünkön változtatni. A szofista Gorgiász szerint semmi sem létezik, ha van, akkor az nem ismerhető meg, ha megismerhető, nem adható át, és ha közölhető, akkor sem lehet megvalósítani. Ezzel szemben az emberi személyiségben a spirituális, az akarati, az érzelmi és az érzéki dimenziók kölcsönhatásban vannak egymással: a léttel, a hittel, a megismeréssel, a közlés lehetőségével és a gyakorlati megvalósítással kapcsolatos állásfoglalásunk határozza meg a személyiségünket és a cselekvésünket. A pesszimista rossznak, míg az optimista tökéletesnek látja a létet. A keresztény lételmélet realista és differenciált, álláspontja szerint az elégségesen biztos ismeret azt jelenti, hogy bármekkora a hasonlóság Isten és a teremtmények között, a köztük lévő különbség mindig nagyobb. A másik elv, hogy Istent a természetes ész fényénél fel lehet ismerni (Dei Filius kezdetű dogmatikus határozat).
„Mi az igazság?” – tette fel a kérdést az előadó. Giambattista Vico szerint a tények számítanak, Rilke megkülönböztette a tényeket a realitástól, míg Karl Marx szerint az igazság semmit nem ér, ha nem valósítjuk meg. A valódi párbeszéd gyakorlati (erkölcsi) és közösségi jellegű, ugyanakkor nem jelent „kritikátlan behódolást”. A tudás és a hit közötti párbeszéd területét a kereszténység új elemekkel gazdagította, így került előtérbe a személyek méltósága, a szolidaritás és a szubszidiaritás.
„Higgy, hogy érts, érts, hogy higgy” – írta Szent Ágoston. A középkorban a teológia és a filozófia relatív autonómiáját hangsúlyozták, az újkorban a természettudományos megismerés került a középpontba, míg a II. vatikáni zsinat szerint Krisztus azt is elénk tárta, hogy milyen az igaz emberség. Szent II. János Pál pápa a Fides et ratio kezdetű enciklikájában a párbeszéd alapjaként a józan észt határozta meg. A keresztény hit válaszokat kínál az emberiség általános problémáira – például a béke és háború konfliktusára. Vizsgálja az igazságos háború kérdéskörét, de a vallási motivációval kevert terrorizmust is.
A hit és a társadalmi-gazdasági realitás közötti párbeszéd eredménye az Egyház társadalmi tanítása, melynek fontos elemei a pápák szociális enciklikái. Szent VI. Pál szerint – Populorum progressio – a keresztény humanitás nyitott Istenre, minden emberre és minden népre. A teremtésvédelem a hit és az ökológiai realitás közötti párbeszédet jelenti, a pápai megnyilatkozások ezzel összefüggésben a helyzet közös alakítására és ökológiai megtérésre hívnak.
A tudományos-technikai fejlődés és a keresztény hit viszonyában a Fides et ratio szerint nagy veszélyt jelent, ha a technikai haladás és a piac logikája válik kizárólagossá. A mai embert „a saját értelme, akarata és keze által létrehozott dolgok veszélyeztetik”. „Amikor az ember számadattá válik, akkor méltósága elvész” – emelte ki Janka Ferenc. A filozófia és a hit kapcsolatának kísértése, ha kizárja a vallási megközelítést, vagy ha egyedüli üdvözítő tanná akar válni.
A pszichológia valláskritikájára válaszul születik meg a pasztorálpszichológia, válik fontossá a mentálhigiéné és a hivatáspszichológia. Az istenkép és az emberkép szoros összefüggésben van egymással, vagyis a lélek vizsgálata nem nélkülözheti a szubjektív világnézeti és értékhorizont létének a tagadását. A kereszténység és más vallások kapcsolatának fontos eleme, hogy minden ember nyitott a végtelen misztériumra, ezért minden kultúra lényegileg nyitott. Ugyanakkor a kultúra megőrzésére vonatkozó jogos igény nem jelenthet elzárkózást. A többi vallással való találkozás ösztönzője a krisztusi missziós parancs, az evangélium inkulturációja és a kultúrák evangelizációja között dinamikus feszültség tapasztalható. A Nostra aetate, a II. vatikáni zsinat nyilatkozata elismeri mindazt, ami jó és szép más vallásokban, de elítéli a faji, osztály- és nemi alapú diszkriminációt. XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikája szerint a vallások nem vonhatják ki magukat az igazság és a szeretet kritériumai alól.
„A hit és a tudás igazsága a tevékeny szeretetben juthat kifejeződésre. Nyitottnak kell tehát lennünk az igaz válaszokra, az elkötelezett döntésekre, késznek kell mutatkoznunk a jobbító változásra és változtatásra” – fejezte be előadását Janka Ferenc.
Képernyőfotó: (bb)
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
