A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Magyarország köztársasági elnöke, Áder János kitüntetéseket adományozott. A díjazottak között volt Köteles László, a Csemadok országos alelnöke is, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta. A díjazottal beszélgettünk.
Hogyan fogadta az elismerést? Mit jelent önnek?
Hatalmas megtiszteltetés. Ugyanakkor nemcsak az egyéni munka, hanem egy közösség tevékenységének az elismeréseként tekintek rá. Tudomásom szerint eddig senki nem volt kitüntetve az etnikai határon kívül levő magyar, illetve más nemzetekkel közös emlékeink, kulturális és történelmi értékeink megtartásáért, hozzáférhetővé tételéért. Az elismerés egy kicsit reflektorfénybe emelheti ezt a munkát, többen értesülhetnek róla. Azok is, akik bekapcsolódnának ebbe, akár velünk, akár önállóan, saját csoportokban foglalkoznának ezzel, nemcsak a Felvidéken, hanem akár Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken vagy az Őrségben.
A kitüntetést a felvidéki magyar emlékhelyek megőrzése, az itteni magyar kisebbség kultúrájának megmaradása érdekében végzett tevékenysége, valamint a szülőföld megismertetését szolgáló honismereti kerékpártúrák szervezésében vállalt szerepe elismeréseként adományozták önnek. Vegyük sorra ezeket!
A Felvidék északi részén igen sok 1848/49-es emlékhely van, hiszen számos tábornok, törzstiszt innen származott, említsük csak Görgey Artúr honvédtábornokot vagy Dessewffy Arisztid vezérőrnagyot. A csaták színhelyén az utókor számos emléket állított a hősöknek, és ott vannak a honvédsírok is. Ezek az emlékhelyek nehéz sorsot éltek meg. Az 1918–19-ben betörő csehszlovák, illetve főként cseh légiók gyűlölettel viseltettek irántuk, főleg a Kossuth-emlékek iránt, de pusztították a magyar katonai, kulturális emlékeket is. Volt persze ellenpélda is, mint például Felsőkemence esete, ahol Kossuth hatalmas márványtábláját elrejtették, majd a ’90-es években visszahelyezték. Az emlékeket sok helyen elpusztították, eltüntették, máshol megtartották őket, de nem törődtek velük. Sokról mára szinte mi, magyarok is megfeledkeztünk. Feladatunk, hogy ezeket, lehetőleg eredeti formájukban, mindnyájunk javára megtartsuk, megőrizzük.
Feladatunk a temetők feltérképezése is. Folyamatban van a temetők újrarendezése, sok helyen kérik a bérleti díjat. Amikor nincs, aki kifizesse, előfordul, hogy történelmi vagy kulturális értéket jelentő sírok tűnnek el, például Iglón, Lőcsén, más szepességi városokban. Ezeket megkeressük, a helyiekkel egyeztetve felvállaljuk a sorsukat, akár kifizetjük a bérletet. Megoldást az jelenthetne, ha ezekre is olyan védettség vonatkozna, mint az első és második világháború hősi halottainak, katonai áldozatainak a sírjaira.
Ami a Honismereti Kerékpártúrát illeti?
Ez az egyik legszebb formája a honismeretnek, honszeretetnek, a legkörnyezetkímélőbb járművel, kerékpárral bejárni a történelmi hazánkat. Az utóbbi öt év koncepciója, hogy bejárjuk a valamikori Felső-Magyarországot. Elkezdtük a morva határon, Szakolcán, és elindultunk kelet felé. Öt év alatt megtettünk több mint 3000 kilométert, eljutottunk a jelenlegi ukrán határhoz, a Tiszáig. Az idén, ha a koronavírus megengedi, a történelmi Szepességet szeretnénk feltérképezni, az ottani értékeket visszahozni a köztudatba, megismertetni és megszerettetni azokkal, akik velünk tartanak.
A kultúráról se feledkezzünk meg.
Színtiszta magyar községben nőttem fel, és mindig is természetesnek tartottam a hovatartozásomat. Már 14 évesen beléptem a Csemadokba, a mai napig a tagja vagyok. Büszke vagyok erre a szervezetre, amely önkéntesen, önzetlenül vállalja fel a kultúrát, társadalmi szervezetként pedig a nemzet sorsát is igyekszik jobbá tenni.
Hogyan tudjuk megőrizni a kultúránkat, magyarságunkat?
Ezt legjobban Reményik Sándor fogalmazta meg: ne hagyjuk a templomot és az iskolát. Az iskoláinkat vonzóbbá kell tenni, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akik oda bekerülnek, továbbvigyék az örökségünket. A templom, a hit pedig a közösséghez, egy bizonyos közösséghez való tartozás érzése miatt fontos. De élhetővé is kell tenni a régiónkat. Ha az életszínvonalat, a munkanélküliséget tekintjük, Dél-Szlovákia középső és keleti része országos viszonylatban az egyik legrosszabb helyzetben van. A mindenkori szlovák kormány nem érzi a problémáinkat. Társadalmi és politikai felelősség ezen változtatni, amit csak politikai képviselettel lehet elérni. Folyamatos nyomást kell gyakorolni, hogy érezzék, az ország minden egyes részéért, minden adófizetőért felelősek, kiemelten kell foglalkozni azokkal a részekkel, amelyek hátrányos helyzetben vannak. Emellett itt vannak történelmi tehertételeink. Nemzetünk, amelyhez tartozónak valljuk magunkat, még mindig háborús bűnösnek van nyilvánítva, a Beneš-dekrétumok máig érvényesek. A mai napig senki sem követte meg az itt élő magyarokat azért, amit ellenük elkövettek. Manapság is biztonsági kockázatnak tartják az itteni magyarságot. El kell érnünk, hogy egyenrangúak, egyenlő jogúak legyünk.
Milyen céljai, tervei vannak kitűzve?
Nagyon sok van belőlük. Elsősorban folytatni kell azt, amit eddig csináltunk. Ebben az esetben szeretek többes számban beszélni, hiszen nem egy ember eredményeiről van szó, hanem egy közösségéről. Továbbá be kell kapcsolni ebbe a munkába minél több embert, főleg a fiatalabb generációt. Számomra három érték nagyon fontos, ezek az emberi élet és az egészség védelme, a környezetünk megőrzése, valamint a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink megtartása. Ezt örököltem nagyszüleimtől, szüleimtől, a falumtól és a nagyobb közösségtől, amelyben felnőttem. Ezt próbáljuk a fiataloknak továbbadni, rávezetni őket, hogy vállalják fel ezeket az értékeket, amelyeket mi nem ajándékként kaptunk, hanem örököltünk, és tovább kell örökítenünk.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/12. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
