Folytatódik a dráma Magyarország uniós forrásainak felszabadítása kapcsán. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság decemberben – az uniós csúcs előestéjén – felszabadított Magyarország számára 10,2 milliárd eurónyi forrást – amit Brüsszel egyébként tisztán politikai-ideológiai okokból jogtalanul blokkolt. Az Európai Parlament most betámadta az Bizottság akkori döntését, és az Európai Bíróságon pert akasztott a nyakába.
Emeljük ki a nyilvánvalót: valószínűleg nem volt véletlen, hogy Brüsszel épp azelőtt szabadította fel a Magyarországnak járó pénzeket, hogy meg kellett szavazni az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatási keretet. Így az EP vádja a „piszkos alkuról” részben igaz lehet. De csak részben.
A másik nyilvánvaló tény ugyanis az, hogy az EP jogi bizottsága csak azután támadta meg a döntést, hogy Magyarország nem akadályozta Ukrajna uniós csatlakozásának elindítását, de talán még annál is fontosabb, hogy pár nappal azután támadták be a Bizottságot, hogy annak elnöke, Ursula von der Leyen hivatalosan is az Európai Néppárt csúcsjelöltje, így bizottsági elnökjelöltje lett.
A politikai hátsószándék teljesen világos: sakkban tartani a Néppártot, hogy az kizárólag a baloldallal és a liberálisokkal akarjon az EP-választások után európai parlamenti többséget tető alá hozni.
A Politico összeszedte azokat a körülményeket (esetében értsd: narratívákat, torz magyarázatokat), amelyek az Európai Parlament döntése mögött álltak. Ezeket nehéz teljes egészében komolyan venni, inkább politikai magyarázatokról van szó, annyiban azonban tanulságosak, hogy megvilágítják az ügy folytatásának kereteit.
1. „Az Európai Parlament a jogállamiság utolsó védelmi vonala tekinti magát, mert a Bizottságban nem lehet megbízni”
Ez a kijelentés már csak azért is nevetséges, mert ép tavaly robbant ki az a korrupciós ügy, amelyben számos EP-képviselő, illetve legalább egy EP-alelnök is érintett, és amelynek lényege, hogy harmadik országok (nevezetesen Marokkó és Katar) több százezer eurós kenőpénzeket csúsztatott EP-képviselőknek, hogy a javukra befolyásolják az EU jogalkotását.
A Politico 1. pontban leírt érvelés megértéséhez még két dolgot kell tisztázni. Mindkettő abból ered, hogy az Európai Bizottság vezetését a tagállamok választják meg.
Az első fontos tényező, hogy az EP nagyobb hatásköröket és több saját felhasználású forrást akar magának a tagállamok rovására. A másik tényező, hogy azok a pénzemberek, oligarchák és üzleti lobbikörök, akik meg akarják kerülni a tagállamokat és így az európai választókat, könnyebben élhetnek vissza a rendszerrel, ha Európai Parlament képviselői vannak döntési helyzetben. A fentebb felvázolt Katargate-ügy épp erre hívja fel a figyelmet.
Ami a jogállamiságot illeti, érdemes megjegyezni, hogy egyetlen mainstream-globalista EP-képviselő sem emelt szót az ellen, hogy Lengyelország számára a liberális Tusk-kormány hatalomra-kerülése után úgy oldották fel az uniós pénzek blokkját, hogy egyetlen törvénymódosítást sem kellett végrehajtaniuk. Magyarul: ha liberális kormány van, kap pénzt a tagállam, ha nem, akkor elkezdik szorongatni. Ez nem jogállamiság, ez szalámi taktika.
2. Baráti tűz az Európai Néppártból
Az egész ügy egyik érdekes mozzanata, hogy az Európai Néppárt támogatja az Európai Bizottság perbe fogását – miközben a Bizottságot az saját csúcsjelöltje, Ursula von der Leyen vezeti. Ezzel kapcsolatban a Politico forrásai megjegyzik, hogy a Néppárt a per támogatásával tesztelheti von der Leyent, hogy „képes-e a megfelelő irányban maradni”.
Hogy ez pontosan mit jelent, azt nehéz meghatározni. Nem kizárt azonban, hogy az Európai Parlament így akarhatja lekötezettjévé tenni von der Leyent, akit öt éve nem a tagállamok és nem a parlament választott – az EP szabályai szerint ugyanis Manfred Webernek kellett volna az Bizottság élére állnia.
3. Kik kerülhetnek még az EP célkeresztjébe?
A Politico erre adott válasza valójában rámutat arra, hogy a Magyarországnak járó források körüli vita inkább pozícióharcokról szól. Előrántották ugyanis két nevet a boszorkányüldözés kalapjából, akik vették a bátorságot, és a Bizottság döntésének és szabályainak megfelelően aláírták a magyar uniós források blokkolásának feloldását.
Az egyikük a szocdem, luxemburgi Nicolas Schmit volt, aki a szocialista pártcsalád csúcsjelöltje a Bizottság élére.
A másik pedig Didier Reynders, aki az Európai Tanács posztját szeretné megkapni.
Vegyük észre, hogy még egyszer vetült semmilyen vád a Politico cikkében liberális-progresszív politikusra…
4. Ki fog nyerni?
Ezzel azért feltette a harmincmilliárdos kérdést a Politico – mivel az EU ennyi pénzt blokkolt Magyarország kárára, és ebből csak 12,2 milliárdot szabadított fel a mai napig – annak ellenére, hogy Magyarország teljesítette a Bizottság hivatalos követeléseit (a politikai narratívákban megjelenő szivárványos és háborús elvárások teljesen máshova tartoznak).
Mindenesetre, még a Politico is úgy véli, hogy az Európai Parlament ismeretlen vizekre tévedt, ráadásul neki kell bizonyítania a vádakat. Az EP a saját legjobb forgatókönyve szerint is 50 százalékos eséllyel lesz sikeres.
De mint fentebb írtuk, nem a jog és nem a jogállamiság a lényeg, hanem a politikai nyomásgyakorlás eszköze. Nem csak Ursula von der Leyen irányába. Mindjárt kifejtjük, ki van még ténylegesen célkeresztben.
5. Mi a következő lépés?
Jelen állás szerint az Európai Parlament plenáris ülésére nem lesz szükség, így az EP-nek március 25-ig kell benyújtania panaszát a luxemburgi bírósághoz. A baloldali EP-képviselők szerint leghamarabb decemberben lehet döntésre számítani.
És itt álljunk meg, mert ez egy kulcsmomentum. Az időzítés. Az EP-választások június 9-én érnek véget, a tisztújítási tárgyalások a tagállamok között a nyár és az ősz folyamán zajlanak majd. Az Európai Bizottság új vezetőségét novemberben iktatják be.
Aligha véletlen, hogy a per döntési folyamatát a tisztújításra utánig nyitva akarják tartani, mintegy politikai nyomásgyakorlásként ahhoz, hogy alkupozícióba kerüljenek Magyarországgal szemben.
Az új bizottsági elnök választásánál minden tagállamnak vétójoga van, így Magyarországnak is. Vagyis adott esetben a most látszólag von der Leyen ellen indított per végsősoron az érdekeit is szolgálhatja – ha Magyarország nem volna hajlandó támogatni az ő jelölését.
Persze, az is lehet, hogy végül a mainstream globalisták egy teljesen másik jelöltet emelnek majd piedesztálra, és amit látunk, az csak előjátéka egy újabb játszmának.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
