Az abszurd vígjátékokat azért is szeretjük annyira, mert a cselekményük eltúlozva, karikírozva mutat be helyzeteket
amelyek a valóságban úgy biztosan nem történhetnek meg. Érdekes paradoxon, hogy ha valamelyik mégis bekövetkezik, akkor általában nem nevetünk, hanem sírunk vagy dühöngünk.
A brit színész, Rowan Atkinson a legendás kémet, James Bondot parodizáló filmben Johnny English néven fut be ügynöki karriert. (Az Angol Jancsi névnek, mint arra egyszer korábban már utaltam, hű fordítása lehetne mondjuk a Magyar Petya.)
A trilógia első részében egy francia szélhámos, Pascal Sauvage próbálja megszerezni az angol trónt, mert – részben narcisztikus személyiségéből fakadóan, részben üzleti vállalkozás gyanánt – igen szeretne király lenni. S noha ez első pillanatra kacagtató ötletnek tűnik (mégis, hogyan kapaszkodhatna egy ilyen jöttment, képességek nélküli, erőszakos figura a legmagasabb közjogi funkcióba?), Pascal nem nyugszik, amíg zsarolással, fenyegetéssel, trükkök százaival, saját undorító személyisége helyett egy vonzó alak propagandisztikus bemutatásával, rengeteg embert megtévesztve el nem jut a döntő pillanatig. Ott ül a Westminster-apátságban, mellette Canterbury érseke, kezében a koronával, és már csak egy lépés hiányzik, hogy a fejére kerüljön. Ekkor azonban a botcsinálta 007-es ügynök addig szekálja, bosszantja, hogy az utolsó pillanatban előtör Sauvage valódi énje: egy önmagába szerelmes, hatalomvágyó, semmiféle értéket nem tisztelő, pökhendi, agresszív figura. A televízió élő adásában milliók láthatják, amint pisztolyával hadakozva kifakad:
– Annyit kértem ettől a hülye kis országtól, hogy szépen tegye, amit mondok, egyetlen rohadt napig. És képes volt rá? Az illatos francia valagamat volt!
Az addig igazi sármőrnek tűnő alakról a nyomás alatt hirtelen lehull az álarc, és mindazok, akik azt hitték, még akár király is lehet belőle, szembesülnek valódi természetével, amit nem tud tovább eltitkolni.
Valahogy így lesz vége ennek is…
Ágoston Balázs – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
