Több, mint 40 párt regisztrált a választásokra

Több, mint 40 párt regisztrált a választásokra

A Nemzeti Választási Bizottság mai ülése végére 40 fölé emelkedett a 2014-es országgyűlési választásokra nyilvántartásba vett pártok száma.

A 2014-es választások újdonságairól már szót ejtettünk, most tekintsük át, hogy eddig mely pártok regisztráltak az indulásra. A több érdekes alakulatot is kiszúrtunk a listáról.

A legelső regisztráló már érdekes, a “Seres Mária Szövetségesei” nevet viseli. Talán emlékszünk még a 2010-es választásokon Civil Mozgalom néven indult Seresékre, úgy tűnik újra próbálkoznak.

A következő figyelemre méltó induló a korábban Jobbik színekben politizáló Lévai György formációja a Nemzeti Értékelvű Párt (NÉP).

Ismét az indulók közt van az FKGP, akik az 1998-as választás óta komolynak nevezhető eredményt nem tudtak felmutatni, a 2006-os MIÉP-Jobbik-Harmadik út nevű formációban elért 2.2%-os eredményt nem számítjuk annak.

Természetesen regisztráltak a jelenlegi parlamenti pártok, de szépen sorban a baloldali összeborulás pártjai is. Itt van szükség arra, hogy egy apró kis ügyeskedésre felhívjuk a figyelmet. A listán ugyanis két “Együtt” kezdetű formáció is szerepel. Az egyik az “EGYÜTT – A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA”, amely “Együtt” alterego alatt fut, a másik pedig “EGYÜTT 2014 PÁRT”, amely “Együtt 2014” néven. Nagy meglepetésre az első takarja Bajnai Gordonékat, a második formáció pedig egy egyszerű trollkodás eredménye, a szocdemek így próbálnak plusz leeső szavazatokat összeszedni.

Érdekes induló még a KTI néven regisztrált “KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT”, amely több civil szervezet tömörülése, köztük Szili Katalin által elnökölt Szociális Unió, és a 2002-es választásokra zászlót bontó Centrum Párt. De ennek a pártnak az égisze alatt tevékenykedik Ivády Gábor is, aki korábban LMP-s, most pedig független országgyűlési képviselő.

Hírdetés

A Magyar Hajnal indulását nem, de a névhasználatát megfúrta a választási bizottság, mivel a Nemzeti Forradalmi Párt adta be a Magyar Hajnal néven az indulási kérelmet.

Indoklás szövege:

A Törvényszék 2014. január 28-án kelt tájékoztatása szerint a szervezet pártnak minősül és rövidített elnevezése nincs. (…) A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint a jelölő szervezet különösen akkor, ha az alapszabályában nem jelölt meg rövidített nevet, a választási eljárásban csak olyan rövidített nevet használhat, mely nyelvtani kapcsolatban van a pártnak a civil szervezetek nyilvántartásában szereplő teljes nevével, vagy adott esetben az egyértelmű logikai kapcsolatot mutat a szervezet létesítő okiratában foglalt és a bírósági nyilvántartásban is szereplő céljával.

Az esettel kapcsolatban már közlemény is született, amelyben a névhasználati tilalom okát a Jobbik rovására írják.

Kásler Árpád által vezetett Haza Nem Eladó Mozgalom indulását is elfogadta a választási bizottság, egyelőre viszont rövidített elnevezés nélkül szerepelnek a jegyzékben.

Listán van, az általunk vegyes érzésekkel figyelt 4K! nevű formáció is, akik úgy tűnik egyre komolyabban kacérkodnak a parlamenti politizálás gondolatával, de egyéni bejutóra nem számítanak.

A választási regisztrációs időszak lezárulása után ismét áttekintjük az indulókat, mivel néhány régi-új szereplőre még számítunk. Például hiányoljuk a listáról a MIÉP-et, a Radikális Kisgazdapártot.

Nemzet és Megmaradás


Forrás:nemzeti.net