Konferenciával és szoboravatóval emlékeztek meg Duray Miklósról Nagykaposon

Konferenciával és szoboravatóval emlékeztek meg Duray Miklósról Nagykaposon

Ne félj, csak higgy… címmel szerveztek emlékkonferenciát Nagykaposon a Felvidék lelkiismeretének tartott Duray Miklós politikus, író, egyetemi tanár tiszteletére tegnap, december 4-én a nagykaposi Magyar Közösségi Házban.

Duray Miklós szellemisége meghatározta az Ung-vidéki magyar közösség és a helyi Magyar Ház szellemiségét is, többek közt jelen volt az intézmény életében mérföldkőnek számító nagy pillanatoknál: avatóbeszédet mondott a Magyar Közösségi Ház létrejötténél 2003-ban és ezzel elindította a már 22 éve tartó folyamatos közösségi szolgálat útján; felavatta a házhoz tartozó képzőközpontot  2007-ben, táblaavató beszédet mondott Herczegh Géza emléktáblájánál 2013-ban, és Duray volt az, aki 1996-ban felavatta a nagy vihart kavart nagykaposi Turul-emlékművet.

Erdélyi János Vegyeskar (Fotó: Óváry Tamás)

A Nagykapos és Vidéke Társulás és a Szövetség a Közös Célokért szervezésében megvalósuló rendezvény Duray Miklós kültéri mellszobrának avatásával kezdődött. A szobrot Turi Török Tibor keszthelyi alkotóművész készítette erre az alkalomra.

Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szoboravató beszédében

Duray Miklóst a 20. század második fele legnagyobb felvidéki magyarjának nevezte, akinek kiállása példaértékű számunkra.

A nemzetpolitika alapjait, ahogy azt ma ismerjük, a nemzetstratégiai gondolkodást a 90-es évek fordulóján Duray Miklós alapozta meg és ő képviselte olyan sziklaszilárdan, elvhűen, ahogy talán azóta sem senki más.

A konferencia előadói és a házigazda: Gabri Rudolf, Nádasi László, dr. Szabó Tibor, Somogyi Alfréd, Gubík László (Fotó: Óváry Tamás)

Gubík végigvette hallgatóságát mindazokon a helyszíneken és alkalmakon, melyeken részt vett Duray Miklósra emlékezve a Kárpát-medencében –  Komárom, Martos, Tusnádfürdő, Pozsony, Vágsellye és most Nagykapos.

Összefoglalta nyugattól keletig azokat az erényeket, amelyeket Duray Miklós képviselt:

önkormányzatiság, elköteleződés a régiók irányában, a fiatalok felkarolása – ezekre az erényekre kellene építeni ma is a felvidéki magyar közösséget.

Hírdetés

Beszélt a Magyar Szövetség által meghirdetett együttélés programjáról, mely ma is ugyanazokat a gondolatokat foglalja magába, mint a 90-es években, Duray Miklós idején. Benne van a Kárpát-medencében élő népek együttélése, sorsközösségek egymásrautaltsága, benne van a testvéri kapcsolat a többségi nemzettel, benne van Európa építésénél a nemzeti régiókra épülő Európának a parancsa és benne van az önkormányzatiság elve mellett a szülőföldön boldogulás parancsa.

A vendégek között ott volt dr. Hetey Ágota kassai főkonzul, Herczegh Melinda, Nagykapos
díszpolgára és Kiss Péter, a Magyarság Háza ügyvezetője is (Fotó: Óváry Tamás)

„Mindannyian Duray Miklós unokái vagyunk. Van egy nemzedék, amit tanított, felkarolt és elindított a közéleti pályán és ezért is kötelességünk emlékezni rá.”

Mondanivalójának fontos témája volt a szülőföldön boldogulás.  Bodrogköz és Ung-vidék lakossága talán minden régiónál jobban megérti ennek fontosságát, hiszen a két régió súlyos gondokkal küzd, hogy miként tudják otthon tartani a legtehetségesebb fiatalokat, hogyan tudnak munkahelyeket és megélhetést biztosítani a helyi magyar erőknek?

A Dobó István Alapiskola tanulóinak műsora (Fotó: Óváry Tamás)

„Az üzenet világos, az út egyenes, Duray Miklós taposta ki előttünk, váljon valóra a szülőföldön boldogulás álma, mindig magunkért, soha mások ellen, Isten éltesse az Ung-vidéket, tisztelet Duray Miklós emlékének!” – ezekkel a szavakkal zárta szoboravató beszédét Gubík László.

Duray Miklós mellszobrát a konferencia előadói, Nádasi László, dr. Szabó Tibor, Somogyi Alfréd, Gubík László  és a házigazda, Gabri Rudolf leplezték le. A rendezvényt a Dobó István Alapiskola tanulóinak és az Erdélyi János Vegyeskarnak a műsora színesítette.

Az emlékkonferencián Duray Miklós nemzetstratégiai gondolkodásáról, a demokráciáról és szülőföldről való örök érvényű gondolatairól Nádasi László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöki kabinetjének osztályvezetője beszélt, majd dr. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke idézte elénk Duray Miklós hajlíthatatlan és hajthatatlan természetét.

A megemlékezés résztvevői (Fotó: Óváry Tamás)

Somogyi Alfréd, a Szövetség a Közös Célokért elnöke Duray erkölcsi és szellemi hagyatékáról értekezett. Mint elmondta,

fontos erkölcsi értéke volt, hogy gerincességgel és tartással tudott előrelépni a politika küzdőterére és gerincességgel, emelt fővel tudott hátralépni is, amikor annak szükségességét látta.

Duray Miklós szigorú értelemben vett szellemi hagyatéka még nem teljesen feldolgozott. 19 könyve jelent 1980 és 2023 között, ezenkívül számos publikált írása, tanulmánya, beszéde, esszéje érhető el. Viszont hatalmas iratanyagot hagyott hátra, melynek feldolgozása még várat magára.

Szoboravató beszédet Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke mondott (Fotó: Óváry Tamás)

Duray két fontos elnevezést és egyben máig ható erkölcsi üzenet hagyott maga után: az egyik az Együttélés, melyben benne van az, hogy együtt kell élni egymással, az elszakított nemzetrészekkel, a többségi nemzettel, együtt minden ideológiát átlépve, együtt egyszerűen azért, mert magyar; a másik pedig a Szövetség a Közös Célokért, mely szintén beszédes elnevezés. „Kell, hogy legyenek közös céljaink, melyekért együtt kell, hogy mozduljunk szövetségben, a közös célokért való közös szolgálat. Ez egyszerre szellemi üzenet, erkölcsi hagyaték. Erre emlékeztesse Duray Miklós nagykaposi szobra az Ung-vidékieket és a bodrogközieket.”

Vályi Edit/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »