Járásra alkalmatlan cipők, egyszerhasználatos ünnepi öltözetek és szigorú színelőírások jellemezték a középkori ember ruházkodását. A divat egyaránt fontos volt a jobbágynak, a szerzetesnek és a nemesnek is, és néha egész ötletes módszerekkel bizonyították, hogy az igényes megjelenés nem feltétlen pénz kérdése.
Egy középkori jobbágy általában nem engedhette meg magának, hogy új ruhákat vásároljon, ezért saját maga számára készítette el mindennapi viseletét. Egy-egy ruhadarab kézzel való megvarrása vagy szövése azonban rendkívül idő- és energiaigényes tevékenység volt, így érthetően nem készítettek mindig új öltözéket, ahányszor csak új divathullám érkezett a környékre.
A parasztok mindazonáltal megtalálták a módját, hogy mégis hogyan kövessék az előkelőbb rétegek öltözködését. Különféle csatokat, öveket és egyéb kiegészítőket bármelyik éves vásáron tudtak venni, azokat pedig előszeretettel viselték éppen úgy, ahogy azt például a helyi földesúrtól látták: magasan, a csípőjén vagy épp alacsonyan, a deréknál.
Különféle festményeken leginkább a földeken dolgozó jobbágyok fején láthatjuk a nyaranta még ma is sokak által viselt szalmakalapot. A praktikus viselet azonban valószínűleg nem csak az alsóbb társadalmi rétegek „kiváltsága” volt, hisz a nemesek épp úgy szalmakalapot viselhettek a nyári hőségben, igaz, mindenképp díszesebbet a szántókon izzadó parasztok fejfedőinél.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
