Több évtized után került elő egy mérnök hadnagy naplója, ami a magyar 2. hadsereg doni tragédiáját örökíti meg. Wágner Levente nemcsak írásban, hanem 160 ritka, színes fényképpel is dokumentálta az eseményeket. A naplót és 120 beazonosított fotót a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás adta ki magánkiadásban. A könyv a Néma hadsereg címet kapta. (A Portfólió beszámolója nyomán).
Egy padlásról megmentett történelem
A különleges napló és a fotók évtizedeken keresztül egy padláson lappangtak. A napló írója Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy volt. Ő azon kevesek egyike, aki túlélte az első és a második világháborút is. Az 1897-ben született veterán tiszt 1942-ben, már negyven felett kapott SAS-behívót.
Wágner Levente a fronttól nem messze teljesített szolgálatot mérnökként. Naplója és fotói ezért nem a harcokat, hanem a háború közeli életet mutatják be. Dokumentálta a katonák, a zsidó munkaszolgálatosok és az orosz civilek mindennapjait. A doni tragédia a szocializmus évei alatt elhallgatott téma volt.
Az 1989-es rendszerváltás után indulhatott el az események ideológiamentes kutatása. Sokan félelmükben elrejtették vagy megsemmisítették a 2. hadsereghez kötődő relikviákat. A család tudott a napló létezéséről, de nem tudták, hol van. Az eredetileg gyorsírással készült naplót később a szerző maga tisztázta le. Végül Wágner unokája, Rózsahegyi Barnabás találta meg 12 doboznyi irat között.
A háború hátulnézetből
Wágner 1942. szeptember 17-én indult Alsódabas vasútállomásáról. A műszaki alakulatot és a 108/41. zsidó munkaszolgálatos század 220 tagját vonattal szállították ki. Az út 2700 kilométer hosszan, megszállt területeken keresztül vezetett. Az állandó partizántevékenységet felrobbantott hidak és kiégett vasúti szerelvények jelezték.
A Don-kanyar közelében már rendszeresek voltak a légitámadások. Bár a harcokban nem vett részt, Wágner Levente élete is állandó veszélyben forgott. Feladata az volt, hogy katonai járműveknek tervezzen olyan rejtekhelyeket, ahol a téli mínuszokban is működőképesek maradnak. Az építőmunkát a zsidó munkaszolgálatosok és a befogott orosz civilek végezték.
A katonákat általában orosz magánházakban szállásolták el. Wágner beszélt oroszul, így jobban megismerhette a helyiek életmódját és gondolkodását. A lakosság már békeidőben is nagy szegénységben élt, amit a háború tovább rontott. A férfiak a fronton voltak, otthon többnyire a nők, a gyerekek és az öregek maradtak.
A németek a nőket is hadi és közcélú munkára állították. A helyiek semmit nem tudtak a fronton lévő fiaikról vagy férjeikről. A napló szerint sem a magyar katonák nem tekintették ellenségnek az orosz civileket, sem fordítva. Az orosz parasztasszonyok és lányok mosolyogva álltak Wágner Levente kamerája elé.
Menekülés a jeges pokolból
A magyarok kellemes kora őszi időben érkeztek meg, de az idő egyre hidegebbre fordult. A hadnagy leírásában mínusz 42 fokos hideg is szerepel. A fagyra felkészületlen magyar katonák és munkaszolgálatosok rosszul viselték a hideget.
A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított ellenoffenzívát.
A szovjet áttörés után a magyar 2. hadsereg összeomlása rendkívül gyorsan bekövetkezett. Szervezett visszavonulás helyett pánikszerű menekülés kezdődött. Hitler parancsa és Jány Gusztáv helybenhagyása miatt a magyar katonák hivatalosan nem is vonulhattak volna vissza. Wágner leírja a pánikot, ahogy az orosz tankok áttörtek, és a páncéltörők lövedékei lepattantak róluk.
A gyalogság egy része puska nélkül menekült a veszedelemből. Wágner csoportja is gyalog indult útnak a mínusz 30 fokos hidegben. Naponta több mint 20 kilométert tettek meg a hóban, miközben nyomukban járt a Vörös Hadsereg. Az utat száz méterenként döglött lovak és elhagyott szekerek szegélyezték.
Wágner leírja, ahogy az elesett emberek térdre rogyva várták a „fehér halált”. A hadnagy 46 évesen kényszerült elszenvedni a rendkívüli viszontagságokat. Később autóval folytathatta útját ukrán területek felé, Szumi, majd Romni városába. Itt érte a hír február 15-én, hogy hivatalosan hazatérhet.
Vándorfy Kálmán vezérőrnagy ugyanis elérte, hogy az országos mérnökhiány miatt szabadságolják a mérnökként szolgálókat. Így térhetett haza Kijeven keresztül Wágner Levente. Szabó Péter hadtörténész szerint a 250 ezer katonából és munkaszolgálatosból 130 ezren haltak meg, sebesültek meg vagy estek fogságba. A halottak száma mintegy 50 ezer volt. A Wágnerrel dolgozó 220 munkaszolgálatosból mindössze öten jutottak haza élve.
Egyedülálló színes fotók
A napló igazi különlegességét a színes fotók jelentik. Wágner Levente egy Leica III típusú fényképezőgépet és Agfa diapozitív filmet használt. Bár a második világháborúból ismerünk színes felvételeket, a korszak vizuális dokumentációja döntően fekete-fehér. A magyar honvédség doni szerepvállalásáról készült képek is többnyire fekete-fehérek.
Wágner 160 darabos gyűjteménye ezért is egyedülálló. A hadnagynak sikerült kimenekítenie az értékes fotóit a legnehezebb körülmények közül is. A képek dokumentálják az odautat, az orosz földön zajló életet és a Dontól való menekülést. Fényképezett Kielcében deportálásra váró zsidókat, felrobbantott vasúti hidat és megsemmisített katonai eszközöket, mint T-34-es tankot.
Megörökített szovjet hadifoglyokat, zsidó munkaszolgálatosokat, német, olasz és magyar katonákat, valamint sok orosz civilt. Halottakat vagy sebesülteket nem fotózott. A színes fotókból 2026. január 12-én utazó kiállítás indul Földbe vájt világ címmel. A kiállítás Budapesten, a CEU Nyitott Galériában nyílik meg. Ezt követően Székesfehérváron, Hódmezővásárhelyen, Nagykanizsán és Kőszegen is látható lesz.
Körkép.sk, Portfólió.hu
Nyitókép forrása: Facebook/Néma Hadsereg – Wágner Levente képes doni naplója
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
