Amerikában „forró drótnak”, a Szovjetunióban „vörös telefonnak” nevezték azt a közvetlen távközlési kapcsolatot, amelyen keresztül beszélhettek egymással a két nagyhatalom vezetői a hidegháború idején. Persze, nem akármilyen, csip-csup ügyekben, hanem világpolitikai jelentőségű dolgoknak kellett történni ahhoz, hogy Moszkvában vagy Washingtonban felemeljék a kagylót, és meg is tették ezt sokszor mindkét országban.
Valószínűleg ma is működik a forró drót, vagy vörös telefon Oroszország és az Egyesült Államok között, de időközben más politikusok is használni kezdték a telefont a konfliktusok elsimítására. A kérdés csak az, hogy milyen hatékonysággal. Kinek van akkora ereje és tekintélye, hogy elég, ha – képletesen szólva – felemeli a kagylót?
Tudjuk, ma már nem klasszikus telefonokat használnak, és nyilván azt sem lehet szó szerint érteni, hogy „égtek a vonalak”, tény azonban, hogy sok fontos telefonbeszélgetés zajlott az elmúlt napokban.
Az egyiket az örmény miniszterelnök kezdeményezte, hogy megvitassa Putyin elnökkel az egy év után kiújult, halálos áldozatokkal járó fegyveres konfliktust az örmény–azeri határon. Most tekintsünk el az alapproblémától, a vita alapját képező Hegyi-Karabah hovatartozásának kérdésétől, figyelmünket összpontosítsuk a „telefonos ügyintézésre”. Putyin elnök meghallgatta szövetségesét, Nikol Pasinján örmény elnököt, aki Azerbajdzsánt vádolta a fegyveres konfliktus kiújulásáért. Azért beszélünk kiújulásról, mert pontosan egy évvel ezelőtt orosz közreműködéssel létrehozott fegyverszüneti megállapodással sikerült lezárni egy másfél hónapos, nagyon véres örmény–azeri miniháborút. Ezután még két telefonhívás következett. Sojgu orosz védelmi miniszter beszélt az örmény és az azeri védelmi miniszterekkel, és néhány óra múlva jött is a hír: elhallgattak a fegyverek az örmény–azeri határon.
Ez még nem béke, csak fegyvernyugvás, de ez is jobb, mint a sehova sem vezető vérengzés a keresztény örmény többségű, de a siíta muszlim Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah ügyében.
De voltak a napokban más fontos telefonhívások is. Macron francia elnök felhívta telefonon Vlagyimír Putyin elnököt és háromnegyed órán keresztül „beszélgettek” egyebek mellett a lengyel–belarusz határon kialakult migránsválságról. De miért velem? – kérdezett vissza (feltehetően) az orosz államfő, erről Lukasenka belarusz elnökkel kellene beszélni. Sejtésünk szerint igaza lehet Macronnak, aki a háttérben Putyint látja, mindenesetre elérte azt, hogy az orosz elnök megígérte, beszél majd belarusz szövetségesével a helyzetről. Arról a gyalázatos húzásról (iraki kurdok ezreinek a lengyel határhoz történt utaztatásáról), amellyel Lukasenka sakkban tartja az Európai Unió keleti államait. Közben Berlinben is égtek a vonalak, mert a leköszönő német kancellár, félretéve minden elvi megfontolást, a realitásból kiindulva, az első nyugat-európai vezetőként felhívta Lukasenkát, hogy hagyja már abba! A sok telefonhívás után pár nap múlva el is indult vissza Irakba az első repülőgép, fedélzetén több száz megvezetett kurddal.
Nem vagyunk naivak, tudjuk, ezzel még nincs vége az unió keleti határain kialakult menekültválságnak, hiszen a belarusz vezető nem érte el a célját, továbbra is szankciók alatt van az országa, sőt még szigorúbbak következnek.
Arra azonban ráébresztette az EU-t, hogy milyen sérülékeny és tehetetlen a válsághelyzetekben. Most már talán le is lehetne tenni a telefonokat, és asztalhoz kellene ülni, hogy szemtől szembe megbeszéljék, akarják-e, hogy megmaradjon az Európai Unió és Európa Európa maradjon, vagy már lemondtak róla.
Megjelent a Magyar7 2021/47. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
