Šimečka: A PS a választók szélesebb körét szeretné megszólítani, beleértve a konzervatívabbakat is

A Progresszív Szlovákia (PS) a választók szélesebb spektrumára kíván összpontosítani, beleértve a konzervatívabbakat is. Ennek érdekében programjukat is bővíteni szeretnék. Ezt Michal Šimečka, a mozgalom vezetője mondta a TASR-nek adott interjújában.

Szerinte a PS jelenleg szlovák mércével mérve nagy párt, ezért szélesebb körben is érdekeltnek kell lennie a politikai változásokban. Arra is szeretne koncentrálni, hogy megnyerje azokat, akik az előző választásokon kormánykoalíciós pártokra szavaztak.

Šimečka hangsúlyozta: a PS mindig is liberális párt volt, jelenleg is az és az is marad a jövőben is.

– mondta a TASR-nek, hozzátéve, hogy ennek bizonyítéka Ivan Korčok belépése is a mozgalomba.

„A PS alapértéki és kiindulópontjai, ahogyan az alapító elképzelésünkben szerepelnek, nem változnak, de személyi és szavazói szempontból, valamint a programunkat illetően a pártunk bővülni fog” – erősítette meg. A PS kulcsfontosságú értékei és prioritásai a szabadság, az egyenlőség, valamint a Nyugathoz való geopolitikai és civilizációs hovatartozás.

A PS szeretné jobbá tenni az emberek életét Szlovákiában

„A PS egy nagy párt, amely egyben az ellenzék vezére is. Szélesebb érdeke kell, hogy legyen, minthogy mindent 100 százalékban megvalósítson a programjából” – mondta Šimečka, azzal indokolva, hogy a PS a politikai változásban érdekelt, amihez partnerekre van szüksége. „Ha egy párt nagy és partnerkapcsolatokat akar építeni, akkor kell egy bizonyos nagylelkűség a partnerekkel szemben” – tette hozzá, kijelentve, hogy ellenzékben is így működik a mozgalom.

Hírdetés

A mozgalom középpontjában az a törekvés áll, hogy jobbá tegyék az emberek életét Szlovákiában.

„És ez elsősorban a gazdasági kérdéseket érinti, mint például a gazdasági növekedés beindítása, de az egészségügyet is, amely jelenleg akut válságon megy keresztül. Mindezek a dolgok lesznek a középpontban, mert ezek a dolgok érintik, aggasztják leginkább az embereket. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy elfelejtjük vagy kihagyjuk azokat az emberi jogokkal, egyenlőséggel kapcsolatos témákat, amelyek egyformán kötődnek hozzánk, és hozzátartoznak ahhoz, ami a Progresszív Szlovákia”

– jelentette ki a vezető.

A PS a jelenlegi koalícióban csalódott szavazókat is szeretné meggyőzni. „Ha le akarjuk győzni a kormányt, akkor a jelenlegi kormánykoalíció szavazóival is beszélnünk kell” – mondta, hozzátéve, hogy a mozgalom ezt regionális utakon, valamint parlamenti javaslatokon keresztül próbálja elérni.

Šimečka egyúttal bejelentette, hogy kész megvédeni a tavaly ismét elnyert PS elnöki mandátumát. A mozgalom választógyűlése legkésőbb 2026 májusában lesz.

Teraz.sk

Nyitókép: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »