Lubomír Zaorálek volt cseh külügyminiszter szerint Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnök februárban Pozsonyba készül.
Amint azt Zaorálek a CNN Prima News 360° műsorában elmondta, a Fehér Ház vezetőjének közelgő látogatásáról a szlovák kormányhivatalból szivárognak ki információk.
„Ezt azzal a kockázattal mondom, hogy még nem hivatalos, de biztos információkból tudom” – tette hozzá.
A cseh diplomácia egy másik volt vezetője, Cyril Svoboda azonban ugyanebben a műsorban rámutatott arra, hogy a közelgő látogatással kapcsolatos pletykák még nem jelentenek semmit.
Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfő Kremlben tett látogatása után Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, nyitott arra, hogy a Trump beiktatása utáni esetleges béketárgyalásoknak Szlovákia adjon otthont.
Putyin szavaira reagálva a szlovák külügyminisztérium utólag kijelentette: nyilvánosan már többször kijelentettük, hogy felajánljuk hazánkat az ukrajnai katonai konfliktus lezárását célzó tárgyalásokra.
SITA
Nyitókép: Reuters
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »