Találkozott hétfőn Belfastban Rishi Sunak brit miniszterelnök Észak-Írország első katolikus kormányfőjével, Michelle O’Neill-lel.
Michelle O’Neill, akit a hétvégén iktattak be hivatalába, az ír sziget 103 évvel ezelőtti megosztása óta az első olyan észak-írországi miniszterelnök, aki a brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus mozgalmat, a Sinn Féint képviseli.
A belfasti törvényhozásban korábban mindig a brit fennhatóságot pártoló protestánsoké – az utóbbi évtizedekben a radikálisan EU-szkeptikus jobboldali Demokratikus Unionista Párté (DUP) – volt a legnagyobb létszámú frakció.
A DUP kétévi bojkottja után szombaton újjáalakult észak-írországi kormány miniszterelnök-helyettese Emma Little-Pengelly, a DUP képviselője lett, aki szintén jelen volt a brit miniszterelnökkel tartott rövid, de jelképes jelentőségű hétfői belfasti találkozón.
Ugyancsak részt vett a formális megbeszélésen Leo Varadkar, az Ír Köztársaság miniszterelnöke.
A brit kormány ezt a véleményt abban a dokumentumban fogalmazta meg, amely intézkedik a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti árukereskedelem vámellenőrzésének minimalizálásáról. Ez volt a feltétele annak, hogy a DUP beleegyezzen az általa csaknem két évig bojkottált észak-írországi önkormányzatiság helyreállításába.
A DUP azonban eredeti formájában mereven elvetette a szabályozást, azzal az érvvel, hogy ez a megoldás kikezdi Észak-Írország alkotmányos helyzetét az Egyesült Királyságon belül. Michelle O’Neill népszavazási felvetésére reagálva Chris Heaton-Harris, a brit kormány észak-írországi ügyekért felelős minisztere hétfőn kijelentette: az ír sziget egyesüléséről szóló referendumnak jelenleg „egyáltalán nincsenek meg a feltételei”, és ő nem hiszi, hogy tíz éven belül népszavazást lehetne erről tartani.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »