Szlovák sajtó: Hirman szerint mindenképp lesz “olcsó energia”

Szlovák sajtó: Hirman szerint mindenképp lesz “olcsó energia”

A Denník E információi szerint Karel Hirman gazdasági miniszter utasította a Szlovák Gázműveket, hogy minden háztartás számára az idei áron biztosítsa az energia árát továbbra is, egyelőre az év első három hónapjára.

Az energiaárak körül a kormány bukása óta vannak aggasztó bizonytalanságok. A hó elején a kormány azt ígérte, hogy az áram 0, a gáz és távhő 15 százalékkal drágul csak. A Heger-kormány múlt heti bukását követően azonban nem került aláírásra a Villamosművek és a kormány közti szerződés sem, ami a háztartások számára biztosított olcsó áram biztosításáról szólt. Mindennek tetejébe még mindig nincs költségvetés, költségvetés nélkül pedig alogha lesznek források a beígért nyomott árak teljesítéséhez.

A szlovák Denník E szerint már folynak az egyeztetések, hogy a gázműveket kötelezzék az idei árak tartására. A megállapodás napokon belül létrejöhet. A gazdasági miniszter a témában szerdán délelőtt 10 órakor tart majd sajtótájékoztatót.

Hírdetés

Mivel a piaci ár és a lakossági ár közötti különbséget az SPP veszi magára, a cég hatalmas kockázatot vállal. Elvileg lehetne kompenzálni a keletkező veszteséget, ám ez költségvetés nélkül aligha kivitelezhető.

A covid és a háború után a költségvetési provizórium újabb brutális mélyütés lesz a gazdaságnak

Nem csak a költségvetés miatt van veszélyben az energiaárak befagyasztása

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »