Szlovák – magyar evangélikus püspöki csúcs Budapesten

Szlovák – magyar evangélikus püspöki csúcs Budapesten

Kedden a délelőtti órákban vette kezdetét Budapesten a magyarországi és a szlovákiai ágostai hitvallású evangélikusok csúcsvezetése találkozójának hivatalos része.

Ahogy azt Jana Nunvářovától, a szlovákiai evangélikus egyház központi szóvivőjétől megtudtuk, az Ivan Eľko elnök-püspök vezette delegáció már hétfőn megérkezett Budapestre, sőt magyarországi vendéglátóikkal közösen már aznap megtekintették a Rákóczi úti evangélikus templomot, amely a magyarországi szlovák evangélikus közösség egyik központja lesz.

Mindkét ország részéről a legmagasabb szinten képviseltetik magukat az egyházak, így a legkompetensebb egyházi személyiségek vitathatják meg a két közösséget érintő témákat.

A delegáció tagja Nagy Olivér, alsószeli evangélikus lelkész, aki egyedüli magyar lelkésze jelenleg a szlovákiai magyar evangélikusoknak. Ez a tény is több, jelenleg megoldásra váró problémát vet fel, amelyekre a mostani találkozó programját olvasva, úgy tűnik, a megoldás lehetősége kínálkozik.

Nagy Olivért szerint a találkozó elsődleges célja a két egyház közötti bizalom építése, a közös témák megvitatása,

Hírdetés

de mindjárt ez után kiemelte a két ország területén élő szlovák, illetve magyar kisebbségi közösségek helyzetének javítását. A nyitott kérdések között hangsúlyosan kiemelte a szlovákiai magyar evangélikusok, főképpen a gömöri régióban élő evangélikusok lelkigondozásának az elősegítését. Ez konkrétan a sajógömöri Lóczy Tibornak, az idén az Evangélikus Hittudományi Egyetemet elvégző missziós munkatárs további szolgálatának a megerősítését is jelenti, illetve ennek munkája biztos hátterének a kialakítását.

Nagy Olivér azt is elmondta, hogy a viszonosság alapján mindenképpen szükséges lenne magyarországi minta alapján egy Országos Lelkészi Szolgálatot a felvidéki területeken,

amely gyakorlatilag koordinálná, ellátná azokat a gyülekezeteket, ahol igény van a magyar nyelvű szolgálatra. Ez segítené megtartani az általában leszakadó régiókban lévő híveket, illetve erősíteni a felvidéki magyar közösséget.

A hivatalos program szerint a szlovákiai magyar Országos Lelkészi Szolgálat létrehozása egyik napirendi pontja lesz a találkozónak.

Ahogy Nagy Olivér kihangsúlyozta, ez semmiképpen sem a szlovákiai evangélikus egyház területi integritásába való beavatkozást jelenti, ez a már meglévő egyházi határokon belül segítene megerősíteni a lelkészi szolgálatot. Hozzátette, hogy a hétfői Rákóczi úti templomi találkozón részt vett a magyar külügyi államtitkár, Magyar Levente is, aki biztosította a jelenlevőket, hogy a budapesti kormánynak érdeke, hogy a szlovák – magyar kapcsolatok egyházi szinten is jól alakuljanak. (A magyar kormány több mint 750 millió forintot biztosított arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja és megkezdje a templom felújítását.)

Nagy Olivér meggyőződését fejezte ki azt illetően is, hogy a mostani tárgyalások nemcsak elvi szinten nyitják meg a szlovákiai magyar Országos Lelkészi Szolgálat lehetőségét, hanem annak teljesen kézzelfogható megvalósulása is elkezdődik!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »