Fura egy életpálya a ma 80 éves Szilágyi Tiboré, de ismerve közép-európai történelmünket, semmiképp se meglepő. Budapesten született, vidéken kezdte a színészi pályáját, Budapesten lett a szó jó értelmében vett sztárrá (állócsillaggá), majd élete második felében ismét vidéken találta meg a boldogulását. A mai napig játszik és rendez, s nem okoz gondot számára, hogy Sopronba vagy Veszprémbe leautózzon egy jó szerep, egy jó rendezés kedvéért. Budapesten élénken nélkülözik.
Másodjára vették fel a színművészetire, Simon Zsuzsa osztályába, egy olyan évben, amikor három színészosztály is indult. Osztálytársai között volt Kozák András és Juhász Jácint, akik szintén meghatározói lettek a magyar színházi életnek, még ha egészen más-más pályát futottak is be. Egészen különleges évek voltak ezek, a szellemi nyitás évei, egyfajta kulturális diktatúra, ahol tucatszámra készültek a világszínvonalú filmek, százszámra a tévéjátékok, s ez volt az az időszak amikor alapkövetelmény volt színházba járni. Igaz, meg is lehetett fizetni a színházjegyet.
A főiskola befejezése után Szilágyi Tibor is, ahogy az kötelező volt, vidékre szerződött. Pécsre ígérte el magát, de végül Kecskeméten kötött ki, ahol először játszhatta el egyik legendás szerepét, Petruchiót A makrancos hölgyben Szegedi Erika, majd Moór Marianna oldalán.
Talán nem véletlenül, hiszen a magánéletében is igazi öntörvényű, férfias macsó figura, akiről évtizedekig az a hiedelem járja, hogy nem egy hűséges, ráadásul konfrontatív típus, s ha úgy érzi, hogy nem jól érzi magát egy bizonyos helyzetben, akkor gyorsan odébbáll. Legyen az társulat vagy házasság. Három év után Kecskemétről Veszprémbe szerződik, ahol Horvai István rendezésében eljátssza Németh László Apáczai című darabjában a címszerepet. Az előadást megnézi Both Béla is, vagyis A tanú legendás Bástya elvtársa, aki akkoriban a Nemzeti Színház igazgatója, s meghívja a legendákkal teletűzdelt társulatába. De mikor megtudja, hogy kevesebb lenne a fizetése mint Veszprémben, alá se írja a szerződését, s inkább Kazimír Károly szintén legendás Thália Színházába szerződik, ahol éppen Latinovits is tag.
De ne menjünk ennyire előre, ekkor már országos hírű színész. Előbb eljátszik egy kis szerepet Jancsó Szegénylegények című klasszikusában, majd Kovács András meghívja a sok vihart kavart Hideg napok egyik főszerepére.
Aki nem tudná, a film Cseres Tibor Hideg napok című regényéből készült, amely az az 1943-as újvidéki magyar vérengzést idézi fel, s a négy vádlottat, akik egy börtöncellában várnak a sorsukra, Szilágyi mellett Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Szirtes Ádám játssza. Bizony, bátorság kellett ahhoz, hogy ekkora nagyágyúk mellett egyenrangú partnerként állja a sarat. De állta. Tháliás évei alatt találja meg Csurka István és Abonyi szerepe, mindkettő végigkíséri a pályáját. A Ki lesz a bálanya? értelmiségi tetemrehívás egy kártyaasztal mellett, s mindenki tudja, ki kit játszik a színpadon. Szilágyi például Abonyit, vagyis Abody Bélát, a neves szerkesztőt, kritikust, akkoriban megkerülhetetlen kultúrgurut. Inke László, Keres Emil, Harsányi Gábor a partnerei.
Később Dömölky János tévérendező szalagon is megörökíti az értelmiségi végjátékot, Szilágyi továbbra is Abonyi, filmes partnerei Őze Lajos, Haumann Péter és Cserhalmi György.
Sőt évekkel később a Pestiben harmadszor is ráosztják a szerepet, ezúttal Tordy Géza, Tahi Tóth László és Hegedűs D. Géza társaságában. Közkedvelt színésze a Tháliának, pár év után mégis odébbáll. Megunja a Kazimír által preferált világszínházi epikus színházat (Kazimír világirodalmi eposzokat mutat be nyaranta a Körszínházban, s azt pusmogják róla rosszakarói a háta mögött, akár a telefonkönyvet is képes volna megrendezni). Szilágyi, aki úgy érzi, még csavar sem lehetett abban a szerkezetben, legfeljebb alátét, tovább keresi azt a helyet, ahol csavarként gondolnak rá. A József Attila Színházban újfent eljátssza bevált szerepét, Petruchiót, ezúttal Bánsági Ildikó, majd Margittai Ági partnereként, s most már ténylegesen leszerződik a Nemzetihez, de itt boldogságot legfeljebb Major Tamás próbái szereznek a számára, s Marton Endre utolsó rendezése, a Káin és Ábel, amelyben Káin szerepét játszhatja el. Az öröm itt sem felhőtlen, az Ábel szerepét játszó Cserhalmi György betegség miatt a bemutató után kiszáll a produkcióból, helyét Sinkó László veszi át. S amikor elkezdődik a nagy felfordulás a Nemzetiben, s nem érzi azt, hogy számítanak vele, gyorsan továbbáll.
Élete leghosszabb életű tagsága következik, a Vígszínházban, ahol 14 év alatt sikerül pár gólt szereznie, de ahogy ő említi Csáki Judittal készült interjúkötetében, voltak kapufás szerepei is. Itt találkozik ismét Csurka Istvánnal, az 1969-ben írt, de csak tíz évvel később bemutatott Deficit élete meghatározó előadása lesz. Csurka ebben is a tőle megszokott értelmiségi deficitet írja meg, Szilágyi X szerepében lubickol az előadásban, az 387 előadást él meg, s csak Csurka rendszer által nem tolerált nyilatkozata szakítja meg a sikerszériát.
Bánságival, Reviczky Gáborral és Béres Ilonával akkora a siker, hogy Horvai István, az előadás rendezője elkészíti a B változatot is. Végül a közönség az A változat mellett dönt, amelybe idővel beszáll Szegedi Erika és Hernádi Judit is.
Pár éve Szilágyi Sopronban is megrendezi a darabot. „Tibikém! Nagyon boldog vagyok, hogy utánam jöttél a Vígbe! Így képzeltem el ezt az X-et! Ezekkel a színekkel és indulatokkal! Kösz!” – várja Csurka levele a premier után. S egy majdnem beugrás: Szinetár Miklós rendezi Schiller eredetiben ma már eljátszhatatlan Don Carlosát. A próbatáblán Fülöp király neve mellett még Darvas Iván áll, a címszerep a kor ügyeletes vígszínházi „szépfiújáé”, Hegedűs D. Gézáé. De Darvas váratlanul megbetegszik, és Szinetár a szerepet még váratlanabbul a szerepénél jóval fiatalabbnak tűnő Szilágyira osztja. A színész idővel hozzáőszül majd a szerephez.
Bár az előadás és a színészi alakítások kritikája felemás, a veretes drámát több mint százszor játsszák a Víg nagyszínpadán, s egyetlen ember van, akit a kritika fennhangon dicsér, Szilágyi.
De inkább idézzük most a színészkirálynőt, Ruttkai Évát, aki saját fotójának hátára írva küld üzenetet: „Pofátlanság a saját pofámra írni – mindenképpen le akartam írni, hogy el vagyok ragadtatva. Csókol híved, Évád”.
Bár többször is elmondja, sosem volt igazán divatban, így utólag visszanézve, ezek az évek jelentik pályafutásának csúcsát. 1984-ben vele kezdi el Pódium című műsorsorozatát a televízió, ugyanitt már a rendszerváltás után vele fejezik be a Mestersége színész sorozatot (Sajnos!), s
44 éves, amikor Csáki Judit könyvet ír róla, amelynek már a címe is meglehetősen pikírt: 1 420828 0076 – vagyis a személyi számát adja meg.
Nem is tudom, szabad-e ma ezt leírni. Ezekbe az évekbe belefér néhány „kapufa” is, amely nagyobbat szól, mint a kritika által is agyondicsért előadások. A Pestiben mutatják be Örkény posztumusz darabját, a Rajk-korszakot felelevenítő Forgatókönyvet Valló Péter rendezésében, s jön egy olyan előadás, Mrożek Tangója, amelyre tódul a közönség, amelyet legkevésbé sem érdekel a kritikusok véleménye, akik szerint Kapás Dezső rendezésének semmi köze sincs a szerzőhöz. Viszont olyan színészeket hoz egy színpadra, mint Ruttkai Éva, Páger Antal (mindketten ebből az előadásból „halnak ki”, s amíg Ruttkait Margittai Ági igyekszik pótolni, Páger halála után már leveszik az előadást műsorról), Gobbi Hilda, valamint a fiatalok közül Gálffi László és Eszenyi Enikő.
Nagy szerencse, hogy a tévé felvette ezt az előadást, ahogy a Don Carlost és a Deficitet is.
Az igazi népszerűséget már akkoriban is a televízió jelentette, s Szilágyi ezt maximálisan ki is használta, számtalan könnyedebb hangvételű műsorban, kabaréjelenetben vállal szerepet. A budapesti színházak viszont kikopnak alóla, a kilencvenes években, amikor Budapesten éltem, többet láttam a nézőtéren, mint a színpadon, ugyanis szenvedélyes néző is, aki szinte minden budapesti bemutatón ott van. S ahogy Tordy Géza, ő is élete alkonya felé közelítve ismét vidéken találta meg a helyét, nemcsak igazgató volt négy évig Sopronban, hanem elkezdett rendezni is, s évente több főszerepet is eljátszik. Sopronban Pataki András rendezéseiben (A gyertyák csonkig égnek, Ha mi holtak feltámadunk), Veszprémben (Hárman a padon, Esőember).
Csak a fővárosban nem gondolnak rá. Ahogy a filmrendezők sem, utoljára több mint tíz éve hívták, s előtte is csak pár kisebb szerep jutott a számára,
például Rudolf Péter Üvegtigrisében. Szerepek híján ő maga is írásba fogott, s több kötetében is továbbírta a Csáki Judit által elkezdett élettörténetet, sőt Háy János szerkesztésében még a verseit is kiadta. Vigyázat, ilyen néven már szerepel a magyar költészet történetében alkotó!
Bár vígszínházi sikerei csúcsán többször elgondolkozott azon, hogy talán érdemes lenne a pályáját abbahagynia, nagyon jól tette, hogy nem így döntött. S bár a rendszerváltás után eltelt immár több mint három évtized közel sem a kultúra diktatúrájáról szólt, Szilágyi Tibor immár 57 színházi évadon van túl, s nincs olyan magyar ember, akinek ne ugrana be a neve hallatán egy-egy szerepe.
Isten éltesse!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
