Augusztus 14-én, Szent Maximilián Kolbe (Zdunska Wola 1894. január 8. – Auschwitz 1941. augusztus 14.) lengyel minorita ferences rendi szerzetesre, vértanúra emlékezik a katolikus egyház.
Kolbe atya szegény, vallásos szülők gyermekeként született. A keresztségben a Rajmund nevet kapta. A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit testvére, Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és felismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban.
Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá. Egyik társa a szemináriumból így nyilatkozott róla:
Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy újságot adhasson ki. Az engedélyt megkapta azzal a feltétellel, hogy a forrásokat magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda üzemelt.
A kolostorban azonban rossz szemmel nézték a tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Így indokolták a döntést: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20. és nem a 13. században élünk.”
1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak. Megromlott egészsége miatt 1936-ban visszatért hazájába.
Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben legtovább. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.
Harminc évvel később, 1971. október 17-én Boldog VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.
Egyik fogolytársa így emlékezett:
Michal Kondrat dokumentum-játékfilmet készített Kolbe atya élettörténetéből, „A két korona” címen. A fikciós elemek váltakoznak szerzetesek, történészek, újságírók, egykori túlélők magyarázataival, visszaemlékezéseivel. Maximilian Kolbe életét alapvetően meghatározta, hogy kisgyermekkorában megjelent neki Szűz Mária, fején vörös és fehér koronával. Jézus édesanyja megkérdezte a gyermek Kolbét, hogy melyiket választja. A fehér a tisztaságot jelképezi, a vörös a vértanúságot. A fiú mindkettőt elfogadta. Már ekkor ösztönösen benne volt az Istentől lelkébe oltott vágy, hogy életét majdan másokért áldozza. A film bemutatja az atya eddig kevésbé ismert oldalát is.
Az érte aggódóknak azt mondta: „Erős vagyok én, Krisztus az, aki erőt önt belém.” Önfeláldozó tettével megvalósította Jézus szavait: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13).
A film egyik megszólalója megfogalmazza a lényeget:
Földi halálának időpontja sem lehetett véletlen, 1941. augusztus 14-én, Szűz Mária mennybevétele ünnepének előestéjén adta vissza lelkét Istennek.
Ima: „Istenünk, te Szent Maximilian Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy a te dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma, forrás: Szentek élete)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
