Az alábbiakban Vértesaljai Lászlónak, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese főünnepéhez kapcsolódó elmélkedését adjuk közre.
Urunk, Jóistenünk, köszönjük neked Szent Józsefet, akit a názáreti Szent Család fölé rendeltél, hogy földi apja legyen a te Gyermekednek és hűséges párja annak az Asszonynak, aki a te örök Gyermeked Édesanyja lett! Miként Szűz Máriára, úgy a jegyes Szent Józsefre is nehéz feladatot bíztál, de erőt is adtál hozzá, hogy hűségesen betöltsék szent küldetésüket.
Máté evangéliuma sejteti meg velünk József igazi „kínját”, mert „még mielőtt egybekelt volna jegyesével, Máriával, ő úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől” (Mt 1,18). „Úgy találtatott” (a Szent István Társulati Biblia fordításában – a szerk.) – Mária nem tudta elmondani a kimondhatatlan és elbeszélhetetlen titkot, csak abban bízhatott, hogy „akinek semmi sem lehetetlen”, majd erről is „gondoskodik”.
Várnak. Várnak, mert ellehetetlenültek, de éppen ez a várakozás, másképpen ez a tudatos nem cselekvés ad lehetőséget a kezdeményező Istennek, hogy a maga idejében tovább folytassa megkezdett művét, ami a teremtés után a legnagyobb mű: a világ megváltása. Hát hogyne lett volna gondja rá, hogy is ne figyelt volna oda, amikor saját egyetlen Gyermekét küldte el a világba!
Nemrég olvastuk együtt, hogy az „éjszaka bátor” Nikodémusnak az Üdvözítő miként tárta fel szíve szándékát: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).
Nos, József – a maga részéről – „úgy szerette” Máriát, hogy nem tudott rosszat elképzelni róla. Ám a tény tagadhatatlan, és neki lépnie kellett, mert a gyermek nem tőle van. Elengedi Máriát, és nem tölti be a Törvény ilyenkor kötelező parancsát. Igaz mivolta és Mária iránti jegyesi szeretete fölülírja a saját igazát.
Tapintatából még arra is futja, hogy mindezt „titokban” tartsa. Hármójuk titka: az övé, Máriáé és Istené. Őrá bízza a gondját, miként Mária a sajátját; mint ahogy egykor Ábrahám – megoldhatatlan helyzetében – Istenre bízta magát és a kis Izsák fiát, gondolván: „Isten majd gondoskodik”.
Csak el ne kapkodjuk…! Épp ez az, amire az élet külön-külön megtanít bennünket – persze mindig a szenvedés tapasztalatával –, hogy adjunk időt az Istennek! Mert ha ez történik, akkor lehetőséget kap a másik – végső értelemben maga az Isten –, és akkor váratlanul, előre nem sejtett módon helyzetbe kerül az Isten, és „megoldódnak a dolgok”. Ilyenkor mondjuk: „Ha én ezt tudtam volna!” Nem baj, ha ezt nem tudjuk, elég nekünk azt tudni, hogy tudja az Isten. És ha tudja, akkor ő biztosan megteszi a maga isteni lépését a kellő időben. Addig is hittel várok.
Addig is hittel várok.
Ez a hittel várakozás a Szent Család titka: Máriáé, Józsefé és gyermek Jézusé, aki harminchárom éven át várt az „ő órájára”, mígnem eljött az, és akkor minden „beteljesedett”.
Ez a titok rejlik gyermekkorom – édesanyámtól tanult – máig ismételt imájában:
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Wikipédia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
