Történelmi aszály után történelmi árvíz. Környezetünk elképesztő ütemben változik, amihez sürgősen alkalmazkodnunk kell, ahogyan tették azt őseink is. Mást nem is tehetünk.
Semmi sem jellemzi jobban a környezet átalakulását, mint a két nagy folyónk állapota: miközben a Dunán a 2013-ashoz hasonló nagy árhullámmal küzdünk, a Tiszán alig emelkedett a vízszint, épphogy csak csörgedezik a legmagyarabb folyónk.
Eközben a 14 éve hatalmon lévő kormányzat semmit nem tett a vízmegtartásért, a tározók, csatornák átgondolt és tervszerű kialakításáért, a környezeti változásokhoz jobban igazodó mezőgazdasági tevékenységek és szántóföldi kultúrák elterjesztéséért, a víz mint a XXI. század legnagyobb erőforrásának megvédéséért.
Ahogyan a dalban írta a Kossuth-díjas művész: „Ami befolyik, az rögtön kifolyik”
Sajnos. Pedig itt van a lehetőség, most mutatja meg a természet, hogy milyen is lesz a következő pár évtizedünk.
Több hónapos aszály, kiégett búza és kukorica, elpusztult vad- és haszonállomány, szomjazó erdők, majd történelmi méretű viharok és óriásárvizek.
Eközben itt van a pofonegyszerű megoldás:
meg kell tartanunk a vizet, lassítanunk kell a folyóinkat, fejlett, sűrű és jól működő csatornarendszert kell kiépíteni és működtetni, az árvizeket pedig hasznosítanunk kell, nem pedig megszabadulni a víztől.
De a környezeti változás messze nemcsak a vízről szól: érinti az életminőségünket, a lakóhelyünket, a városainkat, a közlekedést, az egészségünket. A politikának, de legfőképpen a kormánynak kész válaszokkal kéne rendelkeznie a változó éghajlat okozta sokkra, vagyis végső soron, a magyar nemzet környezeti alkalmazkodásában az élen kellene járnia.
Mi azért dolgozunk, hogy a kormány végre felismerje, ez most az egyik legfontosabb feladat.
(Címlapkép: A Duna Gönyűnél, Béli Balázs/Alfahír)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
