Szánthó Miklós: a békepárti és szuverenista erők összehozása a cél a Konzervatív Politikai Akció Konferencián

Szánthó Miklós: a békepárti és szuverenista erők összehozása a cél a Konzervatív Politikai Akció Konferencián

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) célja, hogy összehozza a békepárti és szuverenista erőket, mert ezek osztják a Nyugat igazi civilizációs értékeit, az Isten-haza-család hármas egységét – mondta az eseményt szervező Alapjogokért Központ főigazgatója szerdán Budapesten.

Szánthó Miklós a rendezvény helyszínén, a Millenárison tartott sajtótájékoztatón elmondta, csütörtökön és pénteken harmadik alkalommal tartják meg a találkozót,

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mellett felszólal Irakli Kobakhidze, Georgia miniszterelnöke, három volt kormányfő, hét miniszter, tíz pártelnök szerte a világból, valamint három kongresszusi képviselő a Republikánus Pártból. Továbbá 13 országból 36 sajtótermék és 140 médiamunkatárs lesz jelen, valamint 50 kiállító partner, csaknem felük külföldi – ismertette a főigazgató.

Szánthó Miklós is arról beszélt, hogy a 2020-as évekre a politikai törésvonalak két dimenzió mentén rendeződtek át globalista vagy szuverenista, valamint háború- és békepárti oldalra osztva a résztvevőket.

A modern kommunisták, a „woke” támogatói azonban nem ismernek se Istent, se hazát, se családot, se nőt és férfit, és nem tudják, hogy a háború nem játék – fogalmazott a főigazgató.

Kijelentette: csak egy Donald Trump vezette nagyhatalom lehet képes arra, hogy tűzszünetet érjen el és béketárgyalásokra bírja rá a feleket az ukrajnai háborúban.

Kitért arra is, hogy míg Brüsszelben betiltják, Budapesten ünneplik a „konzervatív dzsemborikat”, és míg Brüsszelben támogatják és lehetővé teszik a terror- és Hamász-párti tüntetéseket, Magyarországon ilyenek nincsenek.

Hírdetés

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke kiemelte, hogy Budapestet a CPAC tanácskozás ideális helyszínének tartja, mert

Megjegyezte, a szabadságot nem szabad adottnak venni, akár egy generáció alatt elveszíthetjük. „Amerikában jelenleg alkotmányos válság van, ahol a bíróságokat korrupt módon használják, Joe Biden elnök pedig körmönfont jogi eljárások és a propagandasajtó segítségével, hazugságokat terjesztve próbálja megakadályozni Donald Trumpot abban, hogy újra elnökké választhassák” – fogalmazott.

Matt Schlapp szerint az Egyesült Államok nagyvárosaiban ma arra tanítják a gyerekeket, hogy „woke-isták” legyenek, gyűlölködjenek szüleik és nagyszüleik ellen, és torzítják a történelmet.

Az orosz–ukrán háború kapcsán Matt Schlapp Donald Trumpot idézte – az amerikai exelnök nemrég azt mondta, tizenöt perc alatt meg tudná oldani a háborút Európában. Szerinte azonnal béketárgyalásokra van szükség, és megjegyezte azt is: Donald Trump és Orbán Viktor egyaránt nagyon alázatos katonai szempontból. Mindketten a békét támogatják.

Matt Schlapp újságírói kérdése beszélt az amerikai szenátus által Ukrajnának jóváhagyott segélycsomagról. Azt mondta: fontos lenne tisztázni a pénzek pontos felhasználását. Úgy vélte, Amerikában folyamatosan öntik a pénzt tisztázatlan ügyekre, például korábban több milliárd dollárt adtak a Hamásznak, „amely éppen megpróbálja Izraelt letörölni a térképről”. A TikTok potenciális betiltását jelentő amerikai törvény kapcsán kiemelte: súlyos probléma, hogy a kínai kormányzat valamennyi amerikai felhasználó adatait megtartja és rögzíti.

Szánthó Miklós arra a kérdésre, hogy van-e látható következménye, hatása a korábbi konferenciáknak, azt válaszolta: a hálózatosodás, a nemzetközi összeszerveződés gyümölcse kezd beérni, a jobboldali vezetők ismerik egymást, kiállnak egymás mellett, közösen tudnak szervezkedni, egyeztetik a lépéseiket, és ez óriási előrelépés a 10-15 évvel ezelőtti állapothoz.

Az Ukrajnának megszavazott amerikai támogatásra vonatkozó kérdésre azt mondta, a magyar jobboldal nem hisz abban, hogy bármilyen anyagi vagy katonai eszköz, amely elnyújtaná a háborút, javára lenne a nyugati civilizációnak. További problémának nevezte, hogy olyan alapvető kérdések nincsenek tisztázva, mint hogy mi történik, ha Oroszországot legyőzik, ha a Putyin-rezsim összeomlik, és mi lesz egy háború utáni Ukrajnával.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »