Nem tartozom azok közé, akik adatvadászként keresik a legújabb számokat a covid-statisztikákban. Hogy aztán analizálják azokat és következtetéseket vonjanak le belőlük, trendeket lássanak mögöttük. Egy dolog azonban mégis feltűnt. Napok óta fej-fej mellett halad a magyar és szlovák covid-statisztika, legalábbis, ami a kórházban ápoltak és lélegeztetőgépre szorulók számát illeti. Jóformán ugyanazokat a számokat láthatjuk, miközben lélekszámban azért van jókora különbség a két ország között.
Talán nem csak én érzem azt, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Hogy vagy a statisztikákat vezetjük rosszul, vagy pedig a járványkezelésben buktunk el.
Nyugtalanságomat csak fokozza, hogy minap egy orvos az egyik lapban arról beszélt, hogy jelenleg Szlovákiában a lélegeztetőgépre tett betegek 90 százaléka meghal!
Ennek fényében teljesen érthető, hogy a kórházba került betegek, amíg csak tudnak, kézzel-lábbal hadakoznak az ellen, hogy lélegeztetőgépre kapcsolják őket. Az említett orvos azt is hozzáfűzte,
ez nagyrészt annak köszönhető, hogy nincs személyzet, aki az ilyen intenzív kezelésre szorulókat elássa.
Az emberben rögtön felmerül, hogy
mit is csináltak nálunk az illetékesek nyáron,
amikor a korona visszavett a tempóból és lehetett volna, szép szóval, edukálni, vagyis egészségügyi alkalmazottak kiképezni arra, hogy a lélegeztetőgépek és az arra kapcsolt betegek hatékony kezelését megtanulják. Persze az is kérdés, egyáltalán vannak-e, akiket át lehetne képezni…
Kicsit régebben egy másik doktor, aki szintén a frontvonalban küzd a koronás betegek életéért, azt nyilatkozta, csak a legeslegvégső esetben teszik lélegeztetőgépre a beteget, előtte minden mást kipróbálnak, mert elég kicsi az esély arra, hogy onnét élve lekerül….
A lélegeztetőgép tehát önmagában nem sok. És nálunk, úgy tűnik, még elég sincs belőle, hisz nemrég pont Magyarország ajándékozott 10 darabot a covidkórházként működő galántai kórháznak…
Mit csinálunk rosszul? Miért áll jobban Magyarország a koronavírus elleni harcban? A két ország egészségügyi rendszerének összehasonlítása talán megérne egy misét. Behatóbban csak a hazai helyzetet ismerjük a legtöbben. Amit a saját bőrünkön tapasztalunk, azt pedig 3-4-es osztályzatnál jobbal nemigen tudjuk értékelni.
Diagnosztikai eszközökből, komfortosabb kórteremből ugyan jóval több lett az elmúlt években, de orvosból és nővérből, néhány kedves emberi szóból, egyre kevesebb van. Nélkülük pedig nem tud működni a gépezet.
A szlovákiai adatokat persze befolyásolhatja a brit mutáns markáns elterjedése, és még az is lehet, hogy fegyelmezetlenebbek vagyunk. A rossz statisztikákban közre játszhat a megkésett lockdown is. Magyarország és a környező államok előbb zártak, mint mi, s a határokra is jobban vigyáztak.
Magyarország, nagyon úgy tűnik, sokkal jobban kézben tudta tartani a járvány kezelését. Míg nálunk leginkább csak félelemkeltéssel kombinált improvizációra futotta a politikai vezetéstől. Meg tesztelésekre, amivel már tele van a hócipőnk.
A két ország lakosságának egészségi állapota nagyjából egyforma. Nem jó. Itt is, ott is sok az elhízott, a cukorbeteg, az emberek ellustultak, keveset mozognak, zöldség és gyümölcs helyett húst esznek hasábburgonyával. Alapjában véve elmondható, hogy mindkét országban sok a krónikus beteg. Az emberek életszínvonalában, megélhető életkorában sincs jelentős különbség.
Akkor mégis, hogy lehet, hogy a csaknem feleannyi lakosú Szlovákia, ugyanannyi kórházi beteget produkál, mint Magyarország?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
