Az ellenzéki politikai erők újabb és újabb gyűlöletkampányt indítanak a külhoni magyarok ellen.
„Képzeld, külhoni vagyok, és nem kaptam maszkot. De neked, aki sajnálod, hogy külhonba is küldött a magyar kormány, felajánlok tízet. Ezen ne múljon a boldogságod. Helyetted is szégyellem magam. Küldd a címed, és postázom.”
Több ismerős közösségi oldalán olvasom a fentieket. Nem mintha ez használna azoknak, akik tántoríthatatlan utálatot, gyűlöletet éreznek és képviselnek minden iránt, ami magyar. Azoknak meg kiváltképp nem használ, akik önhibájukon kívüli elszakítottságukkal, egyáltalán a létezésükkel, a magyarul formált szavaikkal arra emlékeztetnek, hogy nem volt mindig így, Magyarország nem volt mindig ilyen kicsi, bölcső alakú.
Mert hiába törekszünk közös erőfeszítéssel annyi év óta, hogy a köztudatból eltöröltessenek végre a „külhoni”, „határon túli”, „kisebbségi” kifejezések, hogy megszűnjenek a magyar és magyar közti mesterséges határvonalak, mert ezeket éppen az ellenzéki politikai erők éltetik teli szájjal, amelyek nem restek újabb és újabb gyűlöletkampányt indítani a Magyarországon kívül élő magyarok ellen.
Vajon mi a vétke a Kolozs, Maros, Kovászna megyei magyaroknak? Vagy a többi elszakított területen élőnek? Szabó Tímea és társai, de ami még nagyobb baj: a rájuk szavazók, az értük rajongók, a mellettük kommentelő százezrek szemében az, hogy léteznek. Az, hogy a rendszerváltás előtt, de főleg után, amikor már lehetőségünk adódott szólani, egyre többször és több helyen kimondatott, hogy mi nem vagyunk románok, sem szlovákok. Mi magyarok vagyunk. Ez a tény sokakat szíven ütött. És ez a sokk még mindig az életük, a véleményalkotásuk, a politikájuk része.
Hiába mentegetőzik bárki harminc évvel a rendszerváltozás után is, hogy „de kérem, én így tanultam az iskolában”. Hiába az „olvadj be és hallgass” mentalitás, mert mi legalább három évtizede azt szajkózzuk itthon és otthon, hogy magyarok vagyunk. Még akkor is, ha Pesten meg bárhol másutt ezredjére is elhangzik a „hol tanultál meg ilyen szépen magyarul?” megalázó, könnyelmű és mélységesen tudatlan kérdése. Amire, valljuk meg, nagyon nehéz ezredjére is türelmes, empatikus és diplomatikus választ adni, és nem azt mondani: Na tudod mit? Elmész te a jó fenébe!
Az erdélyi magyar ma már tudja, hova, milyen magyarországi lapok kommentszekciójába nem érdemes belépnie, mert veszett oláhozás, románozás lesz a vége, legtöbbször már rögtön az eleje is. Az ember csak kapkodja a fejét, és azon gondolkodik, mégis milyen lélek lakik ezekben az ellenzéki politikusokban? Nincs a lelkükben egy jó érzésnyi határa a gyűlöletnek?! Csak abban bízhatunk, s talán nem azért, mert úgymond túl naivak vagyunk, hogy nemcsak Hont Andrásnak, aki lám, balliberálisként is odapörkölt az ellenzéknek Szabó Tímea gyűlöletbeszéde kapcsán, de az ellenzéki szavazók tömegeinek is sok már az a minősíthetetlen gyűlöletkampány, amit pártjaik a járvány kellős közepén folytatnak.
Megértem persze, hogy az ellenzéket mélységesen zavarja és kiakasztja a saját opportunista világában, hogy az elszakított területeken élő magyar állampolgárok mintegy 90-95 százaléka, mellesleg okkal, az Orbán-kormány támogatója. És hogy miért az, azt Vadai Ágnes, Szabó Tímea és társaik soha nem fogják megérteni, de még csak fel sem fogni a maguk proletár mentalitásával.
A rendszerváltás, majd a kettős népszavazás tájékán azért gyűlölték ezek a bolsevik, nemzetben gondolkodni egy pillanatra sem képes erők a határon túli magyarokat, mert az ő szemükben románok, szlovákok, szerbek voltak. És akik ugye, valamilyen csoda folytán, egy éjszaka leforgása alatt, mondjuk pesti látogatásuk során „milyen szépen megtanultak magyarul”. Aztán jött 2004, amikor nem kellettek ezek az „idegenek”, mert ők a „23 millió román”. Most, 2020-ban pedig az az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarok bűne, hogy le merészeltek szavazni Orbán Viktorra és a Fideszre. És innentől kezdve abból a mocsokból, ami a miniszterelnökre és a kormányra mindenkoron árad, reánk, külhoniakra is fröcsög.
Mondhatnánk maliciózusan: ez a tanulópénz, ami a várt, vágyott magyar állampolgársággal jár. Eddig csak egy ellenségünk volt. Azok a Trianonban kedvezményezetté vált államok, amelyek száz év alatt minden megtettek – sajnos inkább több, mint kevesebb eredménnyel –, hogy eltöröljenek bennünket Kolozsvárról, Pozsonyból, Beregszászról.
Melléjük pedig megkaptuk Szabó Tímeáékat. Egy fröcsögő, habzó szájú, ideggyenge, számító társaságot, akik most leverik rajtunk a Fidesz melletti kiállásunkat. Akik, ahogy a miniszterelnökön Vadai Ágnes az „elfecsérelt maszkot”, úgy a külhoniakon is számonkérnek minden szolidaritásból és összetartozásból nekik küldött maszkot, kesztyűt, védőruhát, támogatást.
Bármit. Mert a gyűlöletük határtalan és mérgező.
Fábián Tibor
A szerző partiumi újságíró, publicista
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
