Stoltenberg: ha Ukrajna nem győz szuverén és független államként, nem lehet a NATO-csatlakozásáról tárgyalni

Stoltenberg: ha Ukrajna nem győz szuverén és független államként, nem lehet a NATO-csatlakozásáról tárgyalni

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint amennyiben Ukrajna nem győz szuverén és független államként, nem lehet a NATO-csatlakozásáról tárgyalni.

A NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos bukaresti tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón, szerdán délután a főtitkár kijelentette: a külügyminiszterek kinyilvánították, hogy fontosnak tartják Ukrajna további katonai támogatását, és a légvédelem megerősítésére helyezik a hangsúlyt. Hozzáfűzte, hogy

Az Ukrajna NATO-csatlakozására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Ukrajna akkor kerülhet a NATO előszobájába, ha visszanyeri szuverenitását. Ugyanakkor kiemelte, hogy számos lehetőség van a „semmi” és a teljes jogú tagság között. Úgy vélte: a jelenlegi helyzetben Ukrajna háborús sikere a legfontosabb. A szövetségesek azonban abban is segítik Ukrajnát, hogy kiépítse megfelelő intézményeit, és közeledjen a NATO értékeihez, hiszen ez nemcsak Ukrajnának, hanem a szövetségeseknek is jó.

A főtitkár megemlítette: a bukaresti tanácskozáson Kínáról is tárgyaltak, hiszen a globális kihívások a NATO tagállamait is érintik. Elmondta: nem tekintik ellenfélnek Kínát, és érdekükben áll folytatni vele az együttműködést. Az ukrajnai háború azonban megmutatta a nyugati államok függőségét az orosz gáztól. Úgy vélte:

Hírdetés

Jens Stoltenbeg elmondta még, hogy a külügyminiszteri értekezlet szerdai tanácskozásán részt vett Bosznia-Hercegovina, Georgia és Moldova külügyminisztere is. Ezeket az országokat „az orosz befolyásnak és nyomásnak erősen kitett” országoknak nevezte. Az Ukrajna példájából megtanult leckének nevezte, hogy most kell támogatni ezeket az országokat, hogy ezáltal megelőzzenek olyan tragikus eseményeket, amilyenek Ukrajnában történtek.

„Sziklaszilárd az a közös elhatározásunk, hogy tovább támogatjuk Ukrajnát, most, a tél időtartama alatt, és mindaddig, amíg szükséges, mindaddig, amíg Ukrajna győzni fog” – szögezte le. Kifejtette: az orosz elnök a civil lakosságot vette célba, az ukrán energetikai rendszer mintegy harmada ellen intézett már támadást, hidegben és sötétségben hagyva ukrán lakosok millióit.

„Azt akarja, hogy megfagyjanak, hogy éhezzenek, el akarja üldözni őket otthonaikból, abban a reményben, hogy ha elég magasra emeli a háború árát, akkor a világ magára hagyja Ukrajnát. Nos, ez a stratégia nem fog eredményre vezetni” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter. Hozzátette: a szövetségesek kitartanak Ukrajna támogatása mellett, bármennyibe is fog ez kerülni, mert az agresszor győzelme sokkal többe kerülne.

és a támogatás nem áll meg itt. Az Egyesült Államok hozzájárulása 19 milliárd dollárt tett ki a védelmi támogatás és további 5 milliárd dollárt a humanitárius segítség terén – részletezte. Bejelentette, hogy Moldova számára is támogatást kérnek az amerikai kongresszustól, és Ukrajnának segítséget ígért az energetikai infrastruktúra helyreállításához is.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »