A Heti progresszió soron következő részében rövid szerepet kap a YouTube, de érintjük a videojátékok világát, valamint foglalkozunk egy sötét nagykövettel is. Hajrá!
3. Eltünteti a YouTube a dislike (‘nem tetszik’) gombokat. Az újítást már márciusban elkezdték tesztelni, most pedig globálisan is bevezetésre került majd. Az indok, hogy a kevésbé ismert alkotók ellen ne induljanak zaklatáskampányok, amely véleményem szerint több okból is sántít.
Laikusként is nyugodtan feltehetjük a kérdést, hogy egy "kevésbé ismert alkotó" miért kapna rögtön dislike-ot? A nézők döntő többsége valószínűleg nem az "ismeretlenség" alapján értékel, így ha kevésbé ismert emberről is van szó, de maga az előadás jó, vagy érdekes, akkor nem a dislike gombra kattintanak majd (vagy, ha igen, akkor a tömegembert ismerve valamilyen egészen banális, irreális okból). Amiről a YouTube beszél, az inkább pontosan fordítva történik: a nagyon is ismert előadók kapnak sokszor meg nem érdemelt like-okat, pusztán azért, mert ismertek és "nevük van", magyarul a tendencia megfordul.
Sokkal inkább valószínű, hogy a dislike gomb eltűnése korunk túlérzékenyített társadalmával hozható összefüggésbe, hiszen sokan szélsőségesen hisztissé válnak, ha valami nem azt a visszajelzést kapja, amire számítottak az alkotók. Jelen sorok írója gyakran turkál a pöcegödörben, így több olyan emlékezetes videót is fel tud idézni, amelyek teljesen jogosan voltak dislike-olva. Emlékszünk például erre a két hete bemutatott, frusztrált, fekete "tudósra"? A videója alatt még látható, hogy a like-ok számát többszörösen meghaladják a dislike-ok, tehát a közönség nagy részének sem tetszett, amit a kritikai rasszelméletről összehordott. Beszédes számok. Nem lehet, hogy inkább az ő és a hozzá hasonlók igényeit akarja kielégíteni a YouTube?
Persze tegyük hozzá, hogy az éremnek mindig két oldala van. Paradox módon a túlérzékenységből ered az is, hogy eme frusztrált réteg viszont előszeretettel dislike-ol olyan videókat, amelyek színvonalasak és érdekes kérdéseket feszegetnek, ám liberális agyhalottjainknak "sérti az érzékenységét". "Toleránsék" ekkor a dislike gombhoz nyúlnak bosszúból (mert ugyebár annyira érdekli őket mások véleménye), így több videó igazságtalanul kap rossz portfóliót. Pozitív hozadék, hogy innentől ez is megszűnik majd.
Mellesleg maga a dislike gomb virtuálisan megmarad, csak nem fog látszani, így aki szeret lehúzásokat osztogatni, az kiélheti eme vágyát, ám az összmennyiséget csak a feltöltő fogja látni. Az elhatározás mellett szólt az a YouTube által deklarált tény is, hogy a felhasználók sokkal kevésbé néznek meg, néznek végig olyan tartalmat, amely sok dislike-ot kapott. Korunk satnya értékítéletéből kiindulva ez minden bizonnyal tényleg így van (emlékszünk még a két hazai politikai bohócpólus értékelésháborújára az Elk*rtuk című filmmel kapcsolatban?), pedig attól, hogy valami sok negatív visszajelzést kapott, még nem bizonyosan rossz (s fordítva, ami sok jót, nem biztos, hogy jó is). Kiemelten igaz ez a tömeges értékeléseknél, ahol sokan elképesztően nevetséges indokokkal húznak le, vagy magasztalnak fel valamit. Persze, előítéleteket mindenki levonhat minden esetben, s többször előfordul, hogy a lájk-dislike arányok tényleg helytállóak, de legjobb, ha magunk győződünk meg a minőségről és valós szempontok alapján hozunk döntést, nem?
2. Három dolog biztos az életben: a halál, a Heti progresszió minden vasárnap és az, hogy a globális videojátékos közösség minden évben kap egy új Call of Duty-részt. Utóbbi sorozatról már valószínűleg azok is hallottak, akik nem, vagy akik csak ritkán játszanak, nem beszélve azokról a "koca gémerekről", akik a Fifán és a Call of Duty-n kívül mást nem is ismernek és azt gondolják, hogy ennyiből áll a videojátékok világa. Az első személyű lövöldözős játék (first person shooter) összes része persze "végtelen" pénzt hoz készítőinek és kiadóinak, ám a politikai korrektség a most frissen megjelent (egyébként történet szintjén ismét II. világháborúval foglalkozó, Vanguard alcímre hallgató) részt sem kímélte. A nem a játék gerincét képző, ám nagyon is népszerű "Zombi-módban" ugyanis "megsértették" a muszlimok szent iratát, vagyis a Koránt. A sztálingrádi pályán a földön hever pár lap a könyvből, megtépázottan, véresen, amely nem igazán váltotta ki a muszlim játékosok tetszését (hogy mit keres épp Sztálingrádon pár kitépett/kiesett lap a könyvből, én sem értem egyébként). A saját maguk dolgaira túlérzékeny, ám más civilizációk iránt érzéketlen vallási fanatikusok persze rögtön akcióba is lendültek és elkezdték támadni a készítőket, mintha valami égbekiáltó skandalum történt volna. Utóbbiak persze rögtön meg is hátráltak és "elnézést kértek" a hiba miatt, amit rögtön orvosoltak is.
Nem értem a háborgás okát, már csak azért sem, mert én nem akadnék ki, ha a Biblia pár véres lapja jelent volna meg a játékban, hiszen ez ebben a kontextusban nem magát a kereszténységet gyalázná. Egy háború közepén vagyunk, ahol minden is megsemmisül, a vér pedig "természetes velejárója" ennek az állapotnak. Mégis milyenek legyenek a tönkrement könyvek lapjai, csokisak?
Végül játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha keresztények népes csoportja mégis felháborodna, ha a Bibliával történne ilyen a játékban? Vajon az ő nyomásukra is rögtön letérdelnének a játék fejlesztői?
Nota bene, amin viszont valóban ki lehet akadni, az az, hogy a Call of Duty összes, második világháborúval foglalkozó részénél csak és kizárólag szövetséges katonákat alakítunk, ahol az egyetlen cél minél több "náci" eliminálása. Ez az egysíkú szemléletmód valóban probléma a virtuális térben szereplő véres Korán-lapokkal ellentétben.
1. A noÁr névre hallgató bibliai csapással már többször foglalkoztam a 2019-es évben (itt, itt és itt), most pedig majdnem pontosan két év után ismét terítékre kerülnek kedves olvasónk jóvoltából.
"Nagy örömmel" jelentjük be, hogy a mozgalom bővült egy nagykövettel, történetesen a Kafiya Said névre hallgató szomáliai menekülttel. A "magyar modell" ("művésznevén" Rea Milla) még gyermekként határozta el, hogy az átglobalizált, kinyílt világ hullámait meglovagolva a "jobb élet reményében" útra kel, "kalandos úton" pedig épp a "fasiszta" Magyarországot sikerült választania. Said két éve a magyar állampolgársághoz is hozzájutott (ennyit az Orbán-kormány "bevándorlásellenes" politikájáról), egyik célja pedig, hogy az emberek jobban belelássanak abba, milyen menekültnek lenni (magyarul érzékenyítés). Ennek szellemében vállalta a noÁr-mozgalom felkérését, hogy legyen a "migráció nagykövete", mert ugye ez egy "rohadt fontos dolog" ma, 2021 Magyarországán.
"Azért csatlakoztam noÁrhoz, mert a mai világban fontosnak tartom, hogy olyan helyekről kapjunk információkat, ahol nincs minden átpolitizálva, nincs bal- és jobboldal, nincsenek oldalak, nincsenek különálló csoportok, hanem őszintén meg tudjuk osztani a véleményünket, és megismerhetünk új dolgokat" – nyilatkozta (vagy inkább hazudta) az Index-cikkben is feltüntetett videóban Kafiya Said (legalább magyarul megtanult). Hazudta azért, mert puszta szemfényvesztés, hogy bármilyen platformon ne legyen bal- és jobboldal, ezt pedig a noÁr pontosan olyan jól tudja, mint mi. A különbség azonban köztünk és köztük, hogy utóbbiak képesek azt hazudni, hogy jobb- és baloldalmentes közeget kell teremteni, miközben pontosan ők azok, akik a legvadabb kultúrmarxista eszközökkel próbálják tematizálni a közéletet. Said "nagyköveti státusza" is úgy került képbe, hogy a noÁr minden "elképesztően fontos", általuk tárgyalt társadalmi kérdés élére egy "hiteles és tapasztalt" nagykövetet állít. Micsoda "jobboldali diktatúra" van ebben a gaz, "fasiszta" országban, hogy még ilyet is meg lehet tenni! Hallatlan!
Heti rovatunk a frissen hivatalba lépett nagykövettel búcsúzik, jövő héten ismét érkezem az aktuális válogatással! Aki késztetést érez magában, hogy híreket küldjön be, az továbbra is megteheti a [email protected] címen!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
