A Szövetség párt meggyőződése szerint segítenünk kell a háború által sújtott Ukrajnában élő embereknek, és a Kelet-Szlovákiába érkezett menekülteknek.
A hetek óta tartó orosz–ukrajnai háború károsultjainak megsegítésére megmozdult a Felvidék magyarok által lakott területének egy része.
A Szövetség MKP-platformja is adománygyűjtést hirdetett pár héttel ezelőtt. Ehhez csatlakoztak a járások falvai, települései.
Az Érsekújvári járásban Bolya Szabolcs, a Szövetség – MKP járási platformja vezetőjének koordinálásával nyitottak egy raktárhelyiséget Köbölkúton, ahol Halász Róbert, a PROFMAT Kft. tulajdonosa bocsátotta rendelkezésükre az adománygyűjtésre szolgáló lerakatot.
Már hetekkel ezelőtt megkezdték a gyűjtést, melyhez eddig öt település: Bart, Kisújfalu, Muzsla, Köbölkút és Kürt csatlakozott, hozta el a Szövetség – MKP-platform által összegyűjtött adományokat. Itt önkéntesek veszik át nonstop szolgálatban a begyűjtött adományokat, amely már több teherautónyi rakományt jelent.
Az első célirányos szállítmányt március 26-án indították útra. Minderről Retkes János, a párkányi régió Szövetség – MKP-platform elnöke a következő információt adta.
Saját kezdeményezésre szűk baráti körben kezdték meg Párkányban is a gyűjtést pár héttel ezelőtt a Kárpátalján élő magyarok megsegítésére.
Főleg tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert, takarókat, konyhai használati eszközöket, de pénzt is adtak az emberek. A beérkezett közel 1500 eurón gyümölcsöt (almát), tartós élelmiszert, baba- és felnőtt tisztálkodási eszközöket vásároltak. Az adományozókhoz csatlakozott a Csemadok nánai alapszervezete is.
Az önkéntesek segítségével berakott árut szombat reggel indították útnak. Retkes János és Szalai Imre vitték Beregszászra – Makkosjánosiba.
A sikeres határátkelés után Babják Zoltán beregszászi polgármester és Vince István, a beregszászi kistérség elnöke vették át a humanitárius szállítmányt.
Hosszan lehetne sorolni mindazt a segítőkészséget, személyek, községek, önkéntesek nevét, akik rögtön mozdultak, hogy elsősorban a kárpátaljai szülőföldjüket nem elhagyó nemzettársaiknak gyűjtsék az adományokat, ami egy háború idején életmentő cselekedet. Farkas Iván, Bolya Szabolcs és Retkes János is nyilvánosan megköszönték a segítséget.
Tisztelet illeti a két szállítót, Szalai Imrét és Retkes Jánost, akik vállalták a viszontagságos út veszélyeit, fáradalmait, s feltehetően teszik ezt majd a jövőben is.
A párkányi Szent Imre Plébánián pénteken délelőttönként gyűjtenek adományokat, melyek egy részét már továbbították az esztergomi ferencesekhez, ahonnan továbbítják célirányos koordinációval az igényelt helyszínekre.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »