Ritkán születik dinasztia gyenge trónigényt követően. A Tudor-ház mégis felépítette magát, a tizenhárom éves anya, a száműzött ifjú és néhány ingatag szövetséges Anglia trónjára emelte Henriket.
Törékeny jogcím
A Beaufort-ág III. Edvárdig vezette vissza a vérvonalat, ám az 1407-es királyi klauzula kifejezetten kizárta őket az öröklésből. Henrik csak fegyverrel érvényesíthette trónigényét.
Beaufort Margit mindössze tizenhárom évesen, életveszélyes körülmények között hozta világra fiát, majd fogadalmat tett, Henrikből király lesz. Ez a személyes küldetés mozgatta élete végéig.
Henrik 1471-től tizennégy évet töltött breton száműzetésben. Tudor Henrik száműzetése 1471-ben kezdődött, amikor a Lancaster-ház ügye végzetes vereséget szenvedett a Rózsák háborújában. Száműzetése nem büntetés volt, hanem menekülés.
A tewkesbury-i csatában, 1471. május 4-én a yorkista sereg döntő győzelmet aratott. A Lancaster-ház trónörököse, walesi Edvárd herceg, elesett. Néhány nappal később Margit királynét (Anjou Margitot) elfogták, majd VI. Henriket (Tudor Henrik távoli rokonát) meggyilkolták a Towerben – feltehetően III. Richárd (akkor még Gloucester hercege) parancsára.
Miután minden fő Lancaster-trónörökös elesett vagy eltűnt, Tudor Henrik maradt az egyetlen élő, komolyan vehető lancasteri trónkövetelő – még akkor is, ha jogcíme gyenge volt. Ez tette őt azonnal céltáblává a York-ház szemében.
Henriket és nagybátyját, Tudor Jasper herceget, elfogták volna, de sikerült elmenekülniük Bretagne-ba. Ott II. Ferenc herceg fogadta be őket – politikai alkuk reményében.
II. Ferenc herceg értékes diplomáciai eszközként kezelte Henriket. Nem engedte ki az országból, ugyanakkor nem is adta ki a York-háznak. Henrik tehát gyakorlatilag házi őrizetben volt, bár udvari környezetben. Ez biztosította túlélését, de meggátolta, hogy fegyveresen fellépjen.
Ez a tizennégy év Bretagne-ban kivételes iskolázottságot és politikai tapasztalatot adott Henriknek. Francia, breton, burgundi és pápai követekkel tárgyalt, szövetségeseket keresett, és kiépítette saját kormányzati hálózatának első csíráit.
A Stanley-fivérek sakkjátszmája
III. Richárd a lojalitás zálogául túszul ejtette Lord Thomas Stanley fiát, Strange Györgyöt. A fenyegetés ellenére a Stanleyk kivártak, sorsukat az elkerülhetetlen csata végkimenetelére bízták.
Henrik lassan, toborozva haladt Anglia felé, kétszer is titokban találkozott Stanleyékkel Atherstone közelében. Ott egyeztették, mikor váltanak oldalt.
Henrik 1485. augusztus 7-én 2000 francia zsoldossal szállt partra Milford Havennél. A walesi vörös sárkányt ábrázoló lobogóval vonult, ami tömegeket csábított zászlaja alá. Ez Cadwaladr herceg (a 7. századi walesi király) szimbóluma volt, akit a középkori walesi jóslatokban mint a walesi nép megmentőjét jövendöltek visszatérni. Henrik úgy pozicionálta magát, mint ennek a legendás alaknak az utódja.
Lovagok gyűrűje
A Bosworth-mező balladája szerint Stanley négy kiváló lovagját – Sir John Savage, Sir Robert Tunstall, Sir Hugh Persall és Sir Humphrey Stanley – küldte Henrik védelmére.
E négy lovag fő feladata az volt, hogy Henrik testőrségeként működjön a bosworthi csatában. Tudatos döntés volt, hogy Stanley emberei védjék őt, hiszen Henrik serege még ekkor is kisebb volt Richárdénál. A négy lovag tehát Henrik fizikai biztonságát garantálta a legkritikusabb pillanatokban.
A bosworthi csata sorsát az döntötte el, hogy Sir William Stanley csapatai a döntő pillanatban beavatkoztak Henrik oldalán. Ezeket a csapatokat részben ez a négy lovag vezette. Ők nemcsak katonailag voltak tapasztalt parancsnokok, hanem lojalitásukkal is biztosították, hogy Stanley valóban Henrik mellett áll.
Sir John Savage különösen kiemelkedett közülük, ő vezette Henrik seregének bal szárnyát. Források szerint ő harcolt Richard, Norfolk hercege ellen, és komoly taktikai érdemei voltak a Yorkisták balszárnyának visszaszorításában.
E négy lovag szerepe nemcsak katonai, hanem politikai jelentőségű is volt. Jelenlétük azt jelezte, a Stanley-ház, amely az északnyugati nemesség egyik legbefolyásosabb családja volt, nemcsak titokban támogatja Henriket, hanem katonailag is elkötelezett mellette.
A csata után mind a négy lovag kitüntetést és földbirtokot kapott Henrik királytól, így váltak a Tudor-ház első stabil támaszává. Neveik megőrződtek a csata balladáiban és a királyi oklevelekben, mint azoké, akik „Henriket megmentették”.
Polydore Vergil szerint Henrik bátorító beszédében Richárd legsúlyosabb bűneit – öccse, Clarence herceg és a Towerben eltűnt hercegek feltételezett meggyilkolását – emlegette, hogy felkorbácsolja katonái harci kedvét.
A csatában Richárd személyesen rontott Henrikre, de a Stanley-különítmény kitartott. A yorki király elesett, koronáját pedig egy bokorból emelték ki, és helyezték Henrik fejére.
Béke a rózsák között
A győztes király 1486-ban nőül vette Yorki Erzsébetet. A vörös és fehér rózsa egyesítése lezárta a polgárháborút, és szimbolikus legitimitást adott a Tudor-háznak.
Henrik pénzügyi fegyelme – kötelezvények, Csillag-kamara, kamarai pénzkezelés – megszilárdította a koronát, s megalapozta utódai, VIII. Henrik és I. Erzsébet hosszú uralmát.
Az anekdoták – a titkos szövetségek, a walesi sárkány, a lovagok hőstettei – mind azt mutatják, hogy a Tudor-ház felemelkedése nem csupán a győztes csata, hanem személyes hit, ügyes diplomácia és jól időzített árulás eredménye volt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
