Csütörtöktől már a helyes adatoknak megfelelően fogják jelölni Szlovákiát az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) utazási térképén.
A TASR hírügynökséget Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal szóvivője tájékoztatta szerdán, reagálva a médiában megjelent információkra, miszerint problémák merültek fel az adatszolgáltatással kapcsolatban.
Minden szükséges lépést megtettünk még azelőtt, hogy nyilvánosságra került volna a kialakult helyzet. Napok óta intenzív párbeszédet folytatunk az ECDC-vel. Tegnap este megerősítették, hogy a térképet a május 31-én elküldött helyes adatok alapján holnap aktualizálni fogják”
– mondta Račková.
Hozzátette: a hivatal felvette a kapcsolatot a cseh egészségügyi hatóságokkal is, és tisztázta a helyzetet. Csehország a téves utazási térkép alapján piros kategóriába sorolta Szlovákiát, vagyis azon országok közé, ahol magas a fertőzés kockázata.
Az ÚVZ biztosított mindenkit, hogy prioritásként kezeli a kialakult helyzet mielőbbi megoldását, hiszen az jelentősen befolyásolja az utazási feltételeket.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »