Róna Péter is várja a köztévés vitára Deutschot és Magyart is

Róna Péter is várja a köztévés vitára Deutschot és Magyart is

Róna Péter, a Jobbik-Konzervatívok EP-listavezetője folytatta országjárását. Ezúttal a közgazdászprofesszor Kiskunhalasra látogatott, és megragadta az alkalmat, hogy elmondja az Alfahírnek, hogy

politikai riválisaival örömmel vállalja a köztévé szervezete élő választási vitát.

Mint fogalmazott:

„Remélem, hogy Deutsch Tamás és Magyar Péter is tiszteletét teszi a vitán, ugyanis csak úgy lehet az érveket komolyan ütköztetni, ha mindegyik listavezető vállalja a vitát”

– jelentette ki lapunknak Róna Péter.

A Jobbik támogatta pártfüggetlen professzor hozzátette, a célja továbbra is az, hogy európai parlamenti képviselőként többek között azért dolgozzon, hogy az uniós források közvetlenül az önkormányzatokhoz kerüljenek.

Hírdetés

Mint emlékezetes, az EP-listavezetők érveinek ütköztetésével összefüggésben korábban Dobrev Klára és Magyar Péter legutóbb komoly facebookos vitába keveredett egymással a közösségi oldalakon. Ezután ultimátumot adtak az MTVA-nak, erre pedig a köztelevízió úgy reagált, hogy minden induló pártot meghív egy élő tévévitára. A részleteket azonban még homály fedi.

Az egész történet egyébként a Tisza Párt arca által kezdeményezett, Orbánt és Gyurcsányt is meginvitáló hármas vita kérdésével indult.

(Címlapkép: Róna Péter – Béli Balázs/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »