Remišová örömmel fogadta a Szputnyik bejegyeztetési folyamatának megindítását

Remišová örömmel fogadta a Szputnyik bejegyeztetési folyamatának megindítását

Veronika Remišová befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke üdvözli, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkapta a Szputnyik V vakcina bejegyeztetésének megindításáról szóló kérvényt az orosz gyártótól.

„Már csak meg kell várni a hivatalos jóváhagyást és használhatjuk a vakcinákat, ahogy azt elejétől fogva szorgalmaztuk. Megspórolhattuk volna magunknak ezt a cirkuszt, az előírások megkerülését és a felelősség áthárítását az orvosokra” – írta a közösségi hálón Remišová.

Hírdetés

 

A szlovák egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottságának döntése nyomán, mely szerint a gyártó által benyújtott dokumentumok megfelelőek, a kérvényező beadhatja az EMA-hoz a bejegyeztetési folyamat megindítására vonatkozó kérvényt.

A Za ľudí ellenezte, hogy regisztrálatlan oltóanyagot használjon Szlovákia, és a Szputnyik V vakcinák megvásárlásának körülményeit is bírálta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »