Fucsko Angéla idén júliusban ugyan nyugdíjba ment, de még egy éven át nevelőnőként tevékenykedik az újhelyi gyermekotthonban, ahol 42 évvel ezelőtt pályafutását kezdte. A sok türelmet, empátiát igénylő munkájából hazatérve, családján kívül sokrétű kedvtelése foglalja le.
A kreatív munkájához szükséges kellékek precízen elrendezett sokaságába csak távozásomkor kukkanthattam bele, de így legalább teljesebbé válhatott a képzeletemben alkotott kép: Angéla ül a kis műhelyében és éppen a több száz babát számláló gyűjteményének valamelyik darabján talált javítanivalóhoz keresi a kellékeket. Ahogy kitárta szentmáriai családi házuk hátsó részében a külön bejáratú bababirodalmát, a nem mindennapi élménytől és látványtól perceken át szóhoz sem jutottam!
Csak forgattam a fejem és csodáltam a pontosan, nagyság szerint elrendezett, tematikusan csoportosított 624 baba bájos tekintetét, kidolgozott arcvonásait.
Angéla néhányukat kiemelte, részletesen elmesélte hogyan is jutottak hozzá. Sokféle sorsot követően kerültek a gyűjteményébe, és természetesen a legek sem maradhattak ki: a legelső, a legutolsó, a legkisebb, a legnagyobb, a legolcsóbb, a legdrágább, a legkedvesebb mind sorra került.
Arra a kérdésemre, mikor és hogyan is kezdődött a mára már gyűjtőszenvedéllyé vált hobbi, egyszerű választ kaptam. Idestova harminc éve, szinte észrevéltenül alakult így.
A kezdetekre gondolva elmondta, hogy a lányának ajándékoztak születésekor egy igazán szép porcelánbabát. Majd a család őt is meglepte eggyel karácsonyra. A továbbiakban valahogy a bazárokat, bolhapiacokat járva azon kapta magát, hogy gyűltek a babák társai. Nem rögtön a szép arcú, kecses darabokból állt össze az az első 100 darabos gyűjtemény, amely egy kiállításon pár évvel ezelőtt a királyhelmeci múzeumban is látható volt. Ezek többnyire a bohócarcú vagy más vonatkozásban érdekes és különleges babák voltak. Kis „múzeumának” ma már szinte több mint háromnegyedét is kitevő míves porcelánbabák gyűjteménye a későbbi tudatos keresés eredménye.
Miután felfedezte a világháló adta lehetőségeket, sok darab a mai napig hirdetések alapján jut el hozzá, vagy éppen külföldön dolgozó ismerőseitől a közösségi médián keresztül kap fényképet egy-egy babáról.
Szinte soha nem történt meg, hogy egy-egy kidobásra szánt babát meg ne mentett volna. Nevetve jegyezte meg, inkább össze se számolja, mennyit költött eddig a gyűjteményére. Arra is volt már példa, hogy hiába látott valahol egy szép babát a férje, Angéla válasza az volt, hogy most nincs rá keret. Nem felejtette el megjegyezni, hogy az ő babái nem az igazán értékes, jelzett és számozott fejű, márkás porcelánbabák közül valóak, azoknak darabja százasokba kerül, ő nem ez a „kategóriájú” gyűjtő.
Nehéz volt búcsút venni ettől a mesés birodalomtól. Nem csodálkozom azon, ha Angéla néha elbeszélget a színes társaság némely tagjával. Külön érdekesség, hogy bár több mint 600 baba között lehettem, mégsem volt köztük egy Barbie, de kislánykorom kedvence sem, amit Moszkvából hoztak nekem. Járni és sírni is tudott az én kedves arcú Másám.
Megjelent a Magyar7 2022/37. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
