Az Országgyűlés hétfőn 174 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal felfüggesztette a fideszes képviselő mentelmi jogát.
Hargitai János (KDNP), a mentelmi bizottság elnöke hétfőn elmondta: a testület egyhangúlag döntött a mentelmi jog felfüggesztését célzó beadványról. Jelezte: közvádas ügyről lévén szó, a bizottság tartotta magát a szokásjoghoz.
A legfőbb ügyész fordult az Országgyűléshez, és vesztegetés hatósági eljárásban bűntett miatt kérte a mentelmi jog felfüggesztését. A legfőbb ügyész beadványában visszatért arra a bűncselekményre, aminek kapcsán az Országgyűlés a mentelmi jogot már felfüggesztette, és költségvetési csalásról szólt – közölte.
Simonka György nem kívánt élni a felszólalás lehetőségével, később a honlapján reagált a döntésre – szúrta ki a hvg.hu. Azt írta, egyetlen egy bűnöző 4 évvel ezelőtti vallomására alapozva adták ki a mentelmi jogát, mely vallomásával ez a szélhámos mentesült a korábban elkövetett bűncselekményeinek felelőssége alól. Hozzátette: „bár kértem a mellékelt levél alapján, hogy jelen lehessek a bizottsági ülésen és megvédhessem magam, ennek ellenére a február 22, 10 órára szóló meghívót csak késve kaphattam meg. Nem követtem el semmilyen bűncselekményt és ahogy eddig is tettem, ezután is mindenben együttműködök a hatóságokkal annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »