Rács mögött a dohányboltok rémei: a nyomozók elfogták az apa-fia párost
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai felgöngyölítették annak a betöréssorozatnak a szálait, amely egy tápiószecsői bandához köthető.
Maka Attila szökésben van, elfogatóparancsot adtak ki ellene
A 38 éves B. Zsolt és a 18 éves fia számára vörös posztó volt egy-egy dohánybolt rácsos ajtaja. A betöréseknél nem finomkodtak. Ajtókat vagy ablakokat feszítettek ki, vagy épp levágták a lakatot.
Az üzletekből a tolvajok nemcsak a dohányt, hanem a pénzt és volt ahonnan a pénztárgépet is meglovasították. Ahová nem sikerült bejutniuk, ott is több százezres rongálási kárt okoztak. A párosnak néhány esetben segítője is volt, aki figyelt, sofőrködött, de ha kellett, ő is tépte a rácsot. A csapat – az elmúlt hetekben – Pest vármegyében is több betörést követett el, de idén ősszel dunántúli dohányboltokban is megfordultak. Persze nem nyitvatartási időben.
A nyomozók az ámokfutás megfékezése érdekében adatokat gyűjtöttek, felvételeket elemeztek, amelyek eredményeként azonosították a 38 éves férfit, a fiát, valamint jászberényi segítőjüket is.
Idősebb és ifjabb B. Zsoltot a zsaruk 2024. december 4-én, Kókán fogták el, amikor a lopott szajré egy részét – húsos ládákba és zsákokba pakolva – értékesíteni próbálták. Kiderült, hogy a betöréshez használt autókat – Dány és Tápiószecső erdős külterületén – a bizonyítékok megsemmisítése miatt felgyújtották.
A bűncselekményekkel gyanúsítható a 38 éves Maka Attila ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya elfogatóparancsot adott ki.
Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »