Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski lengyel ellenzéki képviselőnek, aki ellen elfogatóparancs van érvényben a korábbi PiS kormány idején elkövetett állítólagos bűncselekmények miatt. A magyar kormány döntését Lengyelországban és az Európai Unióban egyaránt éles bírálatok érték, mit több: Varsó „ellenséges lépésről” beszél.
Romanowski, aki 2019 és 2023 között Lengyelország igazságügyi miniszterhelyettese volt, 11 bűncselekménnyel vádolják. Ezek között szerepel egy szervezett bűnözői csoportban való részvétel, több mint 100 millió lengyel zloty elsikkasztása, valamint közpénzekre vonatkozó pályázatok manipulálása az általa felügyelt Igazságügyi Alap program keretében.
A lengyel külügyminisztérium pénteken bekérette a budapesti lengyel nagykövetet, míg az Orbán Viktor vezette magyar kormány a 2007-es menedékjogi törvényére hivatkozva indokolta Romanowski menedékjogának megadását.
Romanowski ügyvédje, Bartosz Lewandowski azt állította, hogy a vádak politikailag motiváltak, és hogy a lengyel hatóságok fellépése sérti ügyfele jogait és szabadságát.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a közösségi médiában elítélte a lépést, és azt mondta, hogy a magyar kormány döntése, miszerint menedékjogot ad egy gyanúsítottnak, „ellenséges lépés Lengyelország és az Európai Unió alapelvei ellen”.
Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter szerint a magyar kormány döntése Orbán szélesebb politikai stratégiájának részét képezi:
„Ez nemcsak arról szól, hogy Romanowski elkerüli az igazságszolgáltatást Lengyelországban – ez felveti a kérdést Orbán és Lengyelország korábbi kormánypártja közötti mélyebb kapcsolatról.”
– mondta, hozzátéve:
„Egyértelmű, hogy Orbán a konfrontációt választja Lengyelországgal és Európával szemben.“
Siemoniak arra is utalt, hogy Orbán döntése más lengyel ellenzéki politikusokat is arra ösztönözhet, hogy menedékjogot kérjenek Magyarországon:
„Orbán kijelentése, miszerint minden politikailag üldözött egyénnek menedéket nyújt, nyílt ajtót jelenthet mások számára.“
Wiesław Szczepański lengyel belügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy az ügyet az Európai Bizottság elé viszik, és felszólította az EU-t, hogy fontolja meg pénzügyi szankciók bevezetését Magyarország ellen az uniós jogszabályok megsértése miatt.
Szczepański egyben visszautasította a rendőrséget ért kritikákat, mondván, hogy Romanowski még az európai elfogatóparancs kiadása előtt elhagyta Lengyelországot, így jogilag szabadlábon volt.
Gulyás Gergely, Orbán kabinetfőnöke csütörtökön közölte, hogy Romanowski, a korábbi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) tagja, menedékjogot kért Magyarországon, amelyet „a magyar és az uniós joggal összhangban” megadtak neki.
Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész pénteken újságíróknak elmondta, hogy az európai elfogatóparancs szerinti eljárás folytatódni fog Romanowski ellen.
Körkép.sk, Lengyel Közszolgálati Rádió
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »