Fico: Inflációcsökkentő hatása lesz az alapélelmiszereknél a DPH csökkentésének Kulcsár Péter2024. 12. 20., p – 13:01
Jelentős inflációcsökkentő hatása lesz a kormány döntésének, hogy 5%-ra csökkentette az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adóját (DPH, héa) – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer) kormányfő, miután tárgyalt az élelmiszergyártók képviselőivel.
„Szeretném kiemelni, hogy kiváló párbeszédet folytattunk az egész ellátási lánc képviselőivel. Megállapodtunk, hogy nem fogunk radikális eszközökhöz nyúlni, melyek egyébként a kormány rendelkezésére állnak, ha szociális párbeszéddel is eredményt tudunk elérni. Fontos a kormány számára, hogy az emberek elérhető áron tudjanak vásárolni minőségi élelmiszert” – mondta Fico.
Hozzátette, a kormány kész meghozni minden szükséges intézkedést, hogy tompítsa az inflációt, amely egész Európában újra nő. Elmondta, hogy az 5%-os héa a klasszikus kiflire és kenyérre is vonatkozik.
A kormányfő kiemelte az üzletláncokat is, mivel azok tudnak a legtöbbet tenni az árak csökkentése érdekében. „Nagyra tartom, hogy már a karácsony előtt megkezdődött a kampány az üzletláncoknál az árak csökkentése érdekében. Némelyiknél már most érződik az alacsonyabb héa hatása” – tette hozzá.
A következő találkozó január elején lesz az élelmiszergyártókkal. „Kijelöljük a jövő évi találkozóink dátumait és témáit. Richard Takáč (Smer) földművelési miniszterrel készek vagyunk legalább háromszor találkozni az ágazat képviselőivel” – mondta Fico. A témák között beruházási fejlesztések és a szlovák termékek népszerűsítése is szerepel.
„Meggyőződésem, hogy jelentős inflációcsökkentő hatása lesz annak, hogy az alapélelmiszereknél 5%-ra csökkentettük a héát, a többi élelmiszernél 19%-ra, miközben az alapadó 23% lesz” – zárta a kormányfő.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »