Isten örök boldogságra és kiteljesedésre hív mindannyiunkat – Látássérültek ünnepeltek Erdő Péterrel

Isten örök boldogságra és kiteljesedésre hív mindannyiunkat – Látássérültek ünnepeltek Erdő Péterrel

Évtizedek óta hagyomány, hogy Budapesten, a felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplomban karácsonyra készülve összegyűlnek a Vakok Batthyány-Strattmann László Római Katolikus Gyermekotthona látás- és mozgássérült jelenlegi és korábbi lakói, hozzátartozóik, hogy főpásztorukkal, Erdő Péter bíborossal együtt ünnepeljenek. December 19-én színvonalas műsoruk megérintette a hallgatóságot.

Az előadók – a Vakok Batthyány-Strattmann László Római Katolikus Gyermekotthonának lakói – csendben várakoztak a szentélyben a műsor kezdete előtt. Befelé figyeltek. Mindannyian nehéz csomagot hordoznak az életben, többségükben halmozottan sérült fiatalokról van szó. Komoly műsorral készültek, énekben, versben mondták el Jézus születését. A mély átéléssel, nagy odafigyeléssel és alázattal előadott dalok és versek mindannyiunkat közelebb vittek a készülő ünnep titkához. A hallgatóságot felemelte műsoruk.

A szentmise előtti fél óra az előadók, hozzátartozóik és önkéntes segítőik örömteli találkozásával telt, arról a szeretetteljes kapcsolatról szólt, ami egymáshoz fűzi őket.

Öt órakor kezdődött a szentmise, melyet a főpásztor a gyengénlátókért és segítőikért mutatott be. Több paptestvér koncelebrált, köztük a templom plébánosa, Jánosa Domokos. A ministránsok között jelen voltak az intézmény lakói is.

Vörös Veronika, a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Különleges Gyermekotthon igazgatója nyújtotta át az intézmény ajándékát a főpásztornak, aki hálásan köszönte meg az ünnepi készületet erősítő műsort. „Három gyertya ég, közeledünk karácsony misztériumához. Egyre több körülöttünk a fény. Ez a fény költözzön be a szívünkbe” – fogalmazott a bíboros.

Szentbeszédében Erdő Péter a karácsony misztériumáról tanított. Adventi időben élünk, hetenként gyertyákat gyújtunk az adventi koszorún. A gyertyák jelek számunkra: valami közeledik, terjed, növekszik a fény.

– utalt a bíboros Zakariás és Erzsébet történetére, akiknek emberileg valószínűtlen helyzetben – meglett korukban – születik gyermekük. Ezek a jelek Isten gondviselését, áldását jelzik.

Hírdetés

Adventben a fénypontok fokozódása jelzi, közeledik Jézus eljövetele, az igazi világosságé, mert ahogy a János-evangélium írja, „benne az élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága”. Ő a teljes világosság, az Ige, a logosz, ami mindennek értelmet ad. Vegyük észre a látható világosság képében a láthatatlan világosság, az Ige jelentését! Ahogy a fény segít tájékozódni, fellelhetővé teszi az irányt, úgy magasabb szinten az isteni ige is értelmet ad a valóságnak – biztatott a főpásztor.

Ő az, aki sorsközösséget vállal az emberiséggel, aki bizonyítja, hogy az emberi életnek nincs vége a halállal, mert örök boldogságra és kiteljesedésre hív minket Isten. Ez az igazi örömhír, ez az, aminek karácsonykor a leginkább örülünk. Ezért vesszük körül fizikai fényekkel az ünnepet. „Arra kérjük Istent, tudjuk átélni Krisztussal, az igazi belső világossággal, értelmességgel és boldogsággal való találkozásunkat. Különösen kérem Isten áldását látássérült testvéreimre, és mindazokra, akik szeretettel veszik körül őket, és segítik őket” – fohászkodott Erdő Péter.

A szentmise végén elhangzott a látássérültek imája is:

A látássérültek lelki gondozása Lékai László bíboros kezdeményezésére indult el 1977-ben a felsővízivárosi Szent Anna-templomban. „A látássérültek alapvető baját sok esetben lehetetlen orvosolni, de éppen azért indult el ez a lelkipásztori munka, hogy legalább egy kicsit próbáljunk segíteni testvéreink keresztjeinek hordozásában” – mutatja be szolgálatukat Jánosa Domokos plébános.

Fehér Anna gyógypedagógus vezetésével 1982-ben alakult meg a Szent Anna-templom helyiségeiben a látássérült gyermekek Szent Anna Otthona. Szűkös volt a hely, mégis boldog korszaka volt ez a látássérültekkel való foglalkozásnak. Még Teréz anya is meglátogatta a kis otthont, és ellátogatott ide George Bush elnök felesége is, leutóbb pedig 2023-as  apostoli útján Ferenc pápa.

Ma a gyermekek egy szociális létesítményt, óvodát, általános iskolát és különleges gyermekotthont magában foglaló, Batthyány-Strattmann László nevét viselő intézmény épületében, méltó körülmények között élnek. A felnőtt látássérültek azóta is a Szent Anna-templomba járnak minden hónap második vasárnapján közös szentmisére, hétfőnként pedig bibliaórára a plébánia hittantermébe.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »