Vlagyimir Putyin orosz elnök számos állam- és kormányfőnek karácsonyi és újévi üdvözlettel kedveskedett, a sorban helyett kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. A Kreml hivatalos oldalán azonban azt látni, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal több nyugati ország első embere is kimaradt az ünnepi köszöntésből, így Franciaország elnöke, Németország kancellárja, de még az Egyesült Államok elnöke is.
A magyar kormányfőt leszámítva az idén egyetlen más európai uniós tagállam vezetője sem kapott Putyintól jókívánságokat.
Az év végi üdvözletből idén a következő országok (és területek) részesültek:
Az orosz elnök Orbánnak küldött üzenetében azt írta, a nehéz nemzetközi helyzet dacára a két ország közötti kapcsolatok pozitív tendenciát mutatnak. Emellett Putyin megerősítette azon szándékát, hogy folytassák a közös munkát a kétoldalú aktuális kérdésekben, amik napirenden vannak.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a nyugati világ vezetőinek kimaradását az ünnepi üdvözlésből azzal indokolta, hogy a szóban forgó országok példátlan szankciókkal sújtották Oroszországot Ukrajna február 24-i megtámadása után.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »