A Talitha Kum emberkereskedelem elleni hálózat idén ünnepli megalakulása 15 éves évfordulóját

A Talitha Kum emberkereskedelem elleni hálózat idén ünnepli megalakulása 15 éves évfordulóját

Május 18. és 23. között az emberkereskedelem ellen küzdő Talitha Kum hálózatból mintegy 200 képviselő gyűlik össze az összes kontinensről a Róma melletti Sacrofanóban 2. általános közgyűlésükre, valamint hogy megünnepeljék megalakulásuk 15. évfordulóját.

A Talitha Kum több mint 200 küldöttje – akik az emberkereskedelem elleni küzdelemben aktívan részt vevő szerzeteseket, szerzetesnőket, laikusokat, fiatalokat és túlélőket képviselik –, gyűlnek össze a Talitha Kum 2. Általános közgyűlésére, amely egyben a hálózat elindulásának 15. évfordulója is, mely 2009-es megalakulása óta az International Union of Superios General (rendfőnöknők nemzetközi szervezete, UISG) szervezetén belül működik. Az összejövetelre a sacrofanói Fraterna Domus lelkigyakorlatos házban kerül sor.

A küldöttek az összesen 90 országban található Talitha Kum hálózatokat képviselik, és azért gyűlnek össze, hogy párbeszédet folytassanak, meghallgassák, megismerjék és megosszák tapasztalataikat, hogy továbbra is elkötelezetten és megfelelő stratégiával küzdjenek a világot behálózó modern kori gonosz ellen. A Talitha Kum tagjai remélik, hogy ezzel továbbra is eleget tudnak tenni Ferenc pápa felhívásának, hogy „cselekedjünk, mozgósítsuk minden erőforrásunkat az emberkereskedelem elleni küzdelemben, és adjuk vissza teljes méltóságukat azoknak, akik az áldozataivá váltak”. Ennek az ünnepi alkalomnak a mottója: „Közösen az emberkereskedelem felszámolásáért: Együttérzés a cselekvésben az átalakulásért.” A közgyűlés azt reméli, nyilatkozatot fogalmazhat meg arról, hogy a tagok mit képviselnek, valamint olyan súlypontokat állapít meg, amelyek segítenek a Talitha Kumnak a további előrelépésben, illetve megerősítik a hálózatépítést és az együttműködést, amelyet 2025-től 2030-ig kell megvalósítaniuk.

A közgyűlés május 19-én a João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusa által celebrált szentmisével kezdődik. A közgyűlés időszaka alatt olyan szakértők szólalnak majd fel, mint Luis Antonio Tagle bíboros, az Evangelizáció Dikasztériuma prefektusa és a Nemzetközi Karitász elnöke; Şafak Pavey, aki korábban az ENSZ menekültügyi bizottságának (UNHCR) dolgozott; Norma Pimentel nővér; Chiara Porro, az ausztrál szentszéki nagykövet. Május 22-én, szerdán kerül sor a nyilvánosság számára is nyitott záró plenáris ülésre. A küldöttek a meghívott vendégekkel, a partnerszervezetekkel és a szentszéki nagykövetekkel együtt összegyűlnek, hogy visszajelzést adjanak a közgyűléssel kapcsolatban, hivatalosan bemutassák a zárónyilatkozatot és válaszoljanak a kérdésekre. A 15. évfordulós ünnepséget ezt követően rendezik meg. A közgyűlés hivatalosan május 23-án, csütörtökön zárul pápai audienciával, Michael Czerny SJ bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa által a Szent Péter-bazilikában bemutatott liturgiával, valamint a „Nővérek az emberkereskedelem ellen” díjkiosztó ünnepséggel a római Augustinianum patrisztikus intézet előadótermében. Három nővér részesül elismerésben kivételes bátorságáért, kreativitásáért, együttműködéséért és a közösségük emberkereskedelem elleni védelmében elért eredményeikért.

Hírdetés

A 2009-ben az International Union of Superiors General (UISG) által hivatalosan létrehozott Talitha Kum a Megszentelt Élet Nemzetközi Hálózata az Emberkereskedelem Ellen. A Talitha Kum alulról felfelé haladva működik, és a taghálózatok személy- és közösségközpontú válaszokat nyújtanak, amelyek segítenek közel kerülni az emberkereskedelem csapdájába esett vagy a gyógyulás útján lévő fiúkhoz és lányokhoz, férfiakhoz és nőkhöz.

Forrás: Szentszéki Sajtóközpont

Fotó: Vatican News; Talitha Kum

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »