PressOne: Ciucã is plagizált a doktorátusában

PressOne: Ciucã is plagizált a doktorátusában

Nicolae Ciucă kormányfő a 138 oldalas doktori dolgozatából legalább 42 oldalt hivatkozás nélkül másolt elsősorban két másik doktori dolgozatból, illetve főleg digitálisan hozzá nem férhető könyvekből és folyóiratokból – derítette ki Emilia Şercan plágiumügyekre szakosodott oknyomozó újságíró a PressOne-on megjelent részletes elemzésében. Ugyanakkor a kormányfő katonai stratégiai dokumentumokból is másolt hivatkozás nélkül, mintha saját gondolatai volnának, például Románia 2000-es Katonai Stratégiájából.

A miniszterelnök az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetem (Universitatea Națională de Apărare „Carol I” – UNAP) doktori iskolájában 1999-2003 között volt doktorandusz, dolgozatát 2003-ban védte meg A román hadsereg részvételének nagysága a közös többnemzetiségű műveletekben (Dimensiunea angajării armatei României în operațiuni întrunite multinaționale) címmel. A teljes dolgozat ugyan 309 oldal a mellékletekkel, de az újságíró csak a nettó szöveget vizsgálta, ami 138 oldalt tesz ki.

A dolgozatból 19 oldalt két, ugyanazon az egyetemen megvédett doktori dolgozatból másolt szóról szóra, hivatkozás nélkül; az egyik dolgozat témavezetője szintén Emil Chețe tartalékos tiszt volt, mint Ciucă esetében.

Hírdetés

Az újságíró az elemzésében felhívja a figyelmet, hogy korlátozott hozzáférése volt a könyvészeti forrásokhoz, ezért egy részletesebb, másodlagos könyvészetre is kiterjedő elemzéssel nem zárható ki, hogy kiderülne, a dolgozat más részei is plagizáltak valahonnan.

Ugyanakkor, még ha nem is plagizált volna, Ciucă dolgozatának nincsen akadémiai relevanciája, nincs kutatási módszertana, és egyetlen része sem nevezhető saját kutatásnak, ami pedig egy doktori dolgozatnál kötelező elem – írja.

Nem ez az első eset, hogy egy miniszterelnök nem digitális forrásokat plagizál: Victor Ponta volt kormányfő, Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes, Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter vagy Florian Bodog volt egészségügyi miniszter is bizonyítottan plágiumot követtek el a diplomák és doktori címek ellenőrzését végző országos testület (Consiliul Național de Atestare a Titlurilor, Diplomelor și Certificatelor Universitare – CNATDCU) szerint.

Hogy pontosan milyen passzusokat vett át, és kiknek a szövegeiből, elolvasható a PressOne cikkében.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »