Petr Fiala: senki sem akarja megszüntetni a visegrádi együttműködést

A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni, de Csehország szerint egy új kormányfői találkozó összehívásának csak az őszi szlovákiai és lengyelországi választások után van értelme – hangoztatta Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában Ódor Lajos szlovák kormányfőjével közös sajtóértekezletén.

Hírdetés

Szlovákia közelmúltban hivatalba lépett miniszterelnökének ez volt az első hivatalos külföldi útja.
   
„Senki nem kívánja megszüntetni a V4-ek együttműködését, amelynek azonban több szintje és területe van. A kooperáció számos területen folytatódik” – mondta kérdésre válaszolva Petr Fiala.
   
Megjegyezte: a júliusban kezdődött egyéves cseh elnökség is intenzív együttműködéssel számol, például még az ősszel visegrádi elnöki találkozóra kerül sor.
   
„Kormányfői találkozót most tényleg nem terveztünk” – erősítette meg a cseh sajtóértesüléseket a kormányfő. Elmondta: ezt azután hívják össze, hogy lezajlanak a lengyelországi és a szlovákiai parlamenti választások, felállnak az új kormányok, és tisztázódik a politikai helyzet. „Úgy vélem, hogy csak azután van értelme egy ilyen találkozónak” – szögezte le Petr Fiala.
   
Másfelől – fejtette ki a miniszterelnök -, Csehország számára nem lenne jó, ha nemzetközi együttműködése csak egy platformra korlátozódna. „Legközelebbi partnerünk Szlovákia, de együttműködésre törekszünk Lengyelországgal és Magyarországgal is” – hangoztatta Petr Fiala.
   
Ódor Lajos szerint jelenleg valóban elmondható, hogy a cseh-szlovák együttműködés jobban működik, mint a visegrádi. Úgy látja, hogy a négy közép-európai ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – együttműködését „pragmatikusan” kell kezelni. A rendszerváltás után ezek az országok sok közös, vagy nagyon hasonló problémával küzdöttek, amelyek közül a kulcsfontosságúak már megoldódtak.
   
A visegrádi együttműködés „most talán kevésbé áll a középpontban mint korábban, de továbbra is nagyon fontos” – mutatott rá Szlovákia miniszterelnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »