A visegrádi országok együttműködését senki sem kívánja megszüntetni, de Csehország szerint egy új kormányfői találkozó összehívásának csak az őszi szlovákiai és lengyelországi választások után van értelme - hangoztatta Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában Ódor Lajos szlovák kormányfőjével közös sajtóértekezletén.
Szlovákia közelmúltban hivatalba lépett miniszterelnökének ez volt az első hivatalos külföldi útja.
"Senki nem kívánja megszüntetni a V4-ek együttműködését, amelynek azonban több szintje és területe van. A kooperáció számos területen folytatódik" - mondta kérdésre válaszolva Petr Fiala.
Megjegyezte: a júliusban kezdődött egyéves cseh elnökség is intenzív együttműködéssel számol, például még az ősszel visegrádi elnöki találkozóra kerül sor.
"Kormányfői találkozót most tényleg nem terveztünk" - erősítette meg a cseh sajtóértesüléseket a kormányfő. Elmondta: ezt azután hívják össze, hogy lezajlanak a lengyelországi és a szlovákiai parlamenti választások, felállnak az új kormányok, és tisztázódik a politikai helyzet. "Úgy vélem, hogy csak azután van értelme egy ilyen találkozónak" - szögezte le Petr Fiala.
Másfelől - fejtette ki a miniszterelnök -, Csehország számára nem lenne jó, ha nemzetközi együttműködése csak egy platformra korlátozódna. "Legközelebbi partnerünk Szlovákia, de együttműködésre törekszünk Lengyelországgal és Magyarországgal is" - hangoztatta Petr Fiala.
Ódor Lajos szerint jelenleg valóban elmondható, hogy a cseh-szlovák együttműködés jobban működik, mint a visegrádi. Úgy látja, hogy a négy közép-európai ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - együttműködését "pragmatikusan" kell kezelni. A rendszerváltás után ezek az országok sok közös, vagy nagyon hasonló problémával küzdöttek, amelyek közül a kulcsfontosságúak már megoldódtak.
A visegrádi együttműködés "most talán kevésbé áll a középpontban mint korábban, de továbbra is nagyon fontos" - mutatott rá Szlovákia miniszterelnöke.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.