Petőfi 200: A Szabadság, szerelem című előadást láthatta a gútai közönség

Petőfi 200: A Szabadság, szerelem című előadást láthatta a gútai közönség

A darabot először mutatták be a felvidéki magyaroknak.

Színültig megtelt a gútai kulturális intézmény. Itt mutatták be ugyanis február 27-én a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című nagysikerű előadást.

A közönséget jellemzően a város képviselete, a gútai diákok és pedagógusok, valamint a helyiek és a környező településekről érkezők alkották. Az Adamis Anna Városi Művelődési Központban egyfajta „időutazásban” lehetett részük a megjelenteknek.

A Petőfi 200 emlékév vezetőjének, Demeter Szilárdnak a videóüzenetével kezdődött a program, melyben kiemelte, hogy az előadás címét is adó költeményben – Szabadság, szerelem – a költő egykor összefoglalta, mi minden kell ahhoz, hogy egy embernek jó, egyúttal teljes értékű élete lehessen.

Petőfi 200: Gútai polgármestere köszöntötte a megjelenteket

Halász Béla megemlékezett a tüzes lelkű forradalmárról, aki 201 éve látta meg a napvilágot. Mint mondta, Ő volt az,

„aki egyszerű világos nyelvezetéért lett a nép költője, milliók szenvedélyes poétája.”

A polgármester rámutatott arra is, hogy Petőfi egykor megfogalmazta, hogy mindenkor voltak, lesznek olyanok, akik kizárólag

„béka módra kuruttyolnak” /Petőfit idézve/  

az embereknek (szerk. megj. csak a levegőbe beszélnek.). Halász hozzátette, a költő viszont nem ezt a tábort képviselte. Petőfi az életcéljaiért – a szabadság, a szerelem és az igazság eszméjéért – élő és égő volt, aki napjainkban is tanítja a magyarságot.

A településvezető köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy ezt az előadást Gútán is bemutathassák.

Hírdetés

Szabadság, szerelem…

Az előadás alapja a lánglelkű költő munkássága, tevékenysége (költeményei), melyet a nagyérdemű is átérezhetett. A költő egyrészt vívódott, mégis tudta, mi a célja, amiért nem félt áldozatot is hozni! A zenés, irodalmi előadás olykor megrendítő, máskor magyarságtudat-erősítő jellege minden magyarnak erőt ad.

Visszahang

Az előadás minden téren nagy sikert aratott. A diákok egy része azért örvendezett, mert láthatta egy-egy kedvencét (könnyűzenei előadóját) a színpadon, másokat a sokatmondó és látványos színpadi mű varázsolt el.

Szöveg és képek: Körkép.sk/Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »