Pártirányítás alá akarja vonni a kormány az egyetemeket?

Pártirányítás alá akarja vonni a kormány az egyetemeket?

Saját közösségi oldalán reagált Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője arra, hogy a hírek szerint a Szegedi Egyetemet, a Debreceni Egyetemet, a Pécsi Egyetemet, és a Semmelweis Egyetemet is alapítványi kézbe kerülhet.

Brenner Koloman emlékeztetett, hogy korábban már 10 felsőoktatási intézményt forgatott át „a Palkovics vezette minisztérium politikájának megfelelően alapítványi formába a kormány, a színművészeti egyetemen kívül sajnos érdemi ellenkezés nélkül.”

„Ismételten leszögezem: nem az alapítványi forma, hanem a választott egyetemi vezetők, a szenátus jogköreinek elvétele a baj, ezen kívül nem lehet tudni, hány milliárd forinttal drágítja meg a költségeket az egyetemek alapítványokba történő kiszervezése”

– tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy pártja továbbra is „kiáll a tudás, az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia mellett. A Jobbik politikusa szerint a magyar egyetemi világot pedig nem ezzel, hanem lényegi intézkedésekkel hozhatjuk jobb helyzetbe.

Ezen javaslatok között szerepel:

  • Kiemelkedően magas adminisztratív terheket le kell venni az egyetemi oktatók válláról!
  • Csökkenteni kell a heti óraterheket, hiszen az egyetem nem általános iskola, hanem az oktatók és hallgatók közössége, akik közös munkával szerzik meg a 21. században kiemelkedően fontossá vált tudást!
  • Hírdetés

  • Olyan önálló oktatási minisztériumra van szükség, ami a felsőoktatást is felöleli.
  • Brenner Koloman arra kéri a kormányt, hogy juttasson több forrást az oktatók béremelésére, a hallgatók juttatásainak emelésére, valamint a kollégiumi és egyéb infrastrukturális beruházásokra.

    Sokkal egyszerűbb lenne, ha a Fidesz végre színt vallana, hogy Magyarország összes egyetemét alapítványinak álcázott…

    Közzétette: Dr. Brenner Koloman – 2021. január 9., szombat

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »