Parlamenti ülés koalíciós cicaharcokkal?

Parlamenti ülés koalíciós cicaharcokkal?

Kedden folytatja munkáját a szlovák parlament. A 28. ülés napirendjén szerepel a Büntető Törvénykönyv módosítása is, amely a vizsgálati fogság egyik speciális módjának a lerövidítését kezdeményezi.

A javaslat beterjesztője Petra Hajšelová, a Sme rodina képviselője, aki azonban valószínűleg nem egyeztette elképzelését Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszterrel, mert ő is kidolgozott egy tervezetet, amelyet a következő parlamenti ülésen kellene megtárgyalni. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kiállt képviselőtársa mellett és megjegyzete, hogy a miniszterasszonynak hamarabb elő kellett volna rukkolnia a saját módosító indítványával.(Ebben valószínűleg a személyével kapcsolatosan napvilágra került homályos ügyek akadályozták – a szerk. megj.)

Hírdetés

A további napirendi pontok közül talán a legfontosabb a 2021. évi költségvetési törvény módosítása lesz, amelyet a parlament gyorsított eljárásban vitatna meg. Ez azonban sem az ellenzéknek, sem az SaS-nek nem tetszik és a kormánypárt már jelezte, hogy a gyorsított eljárást nem támogatja. A javaslat egyébként a költségvetés hiányának emelését érinti, mivel a korábban jóváhagyott 23,9 milliárd euró helyett közel 3,4 milliárddal nagyobb összeggel számol és 27,3 milliárd euróra nőne.

Néhány személycseréről is döntenek majd a képviselők. A törvényhozás egyik korábbi, botrányba keveredett alelnökét, Juraj Šeligát (Za ľudí) pártbeli társa,Tomáš Lehotský váltaná fel, míg Jana Žitňanská (Za ľudí) helyére, aki ugyancsak érintett volt a botrányban és emiatt végül lemondott a parlament szociális bizottságának elnöki tisztéről Vladimír Ledecký (Za ľudí) kerülne.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »