Párizs szívében, az Eiffel-torony közelében lakik Varga Veronika. Nem tegnap költözött Franciaországba. Színi tanulmányait Brüsszelben kezdte el, tanárai tanácsára onnan került a francia metropolisba. Első (rövid)filmjével, az Emilie Mullerrel egyik napról a másikra az egész világ megismerte. Az elmúlt két évben már a magyar filmesek is felfedezték.
Szabó István tanácsa is közrejátszott a döntésében akkor, amikor letelepedett Párizsban. Francia színésznő ritkán lesz egy magyar lányból, biztatta őt az Oscar-díjas magyar filmrendező. Varga Veronikából azóta élvonalbeli francia színésznő lett, és férje, Eric Barbier is filmrendező. Két lányuk született. Az idősebb filozófia-szociológia-filmelmélet szakos egyetemista Angliában, a fiatalabb még gimnazista Párizsban.
Nem sokkal azután, hogy Párizsba érkezett, máris megtalálta két filmszerep. Az Emilie Muller után Philippe Noiret-vel forgatott a Párizs királyában. Ez a kilencvenes évek elején történt. Mit lát, mit tapasztal maga körül, milyenek a franciák ebben a mostani, rendkívüli helyzetben? Félősek vagy inkább fegyelmezettek?
Először is szeretnek nemet mondani. Lázadók. Sokan vakcinaellenesek. Mindent kritizálnak, mégis elég szépen betartják a szabályokat. Most indul be igazán a tömeges oltás. Az ország keleti megyéiben este hattól van kijárási tilalom, Párizsban és a többi helyen este nyolctól. Az iskolákban folyik a tanítás, a színházak, a mozik, a múzeumok, a kávézók, az éttermek zárva vannak. Ott, ahol mi lakunk, kisvárosi hangulat van. Beülni sehova nem lehet, a kávézók előtt forralt bort iszogatva csevegnek az emberek. Angliában nagyobb a baj. Ilona lányom nem is megy most vissza.
Hosszú ideje él már Párizsban. Teljes szívvel, vagy csak féllel?
Ha akkor, amikor megérkeztem, valaki azt mondta volna, hogy itt maradsz Párizsban, rögtön elmentem volna. De elsőre felvettek a drámaművészeti konzervatóriumba, mint egyetlen idegen nyelvű növendéket, és lebegtem a boldogságtól. Felhőn ülve lóbáltam a lábam. Párizsból jó ideig semmit sem láttam. Reggel tíztől este tízig iskolában voltam. Lakás, metró, konzervatórium. Ez volt a napi útvonal. Az első év végén kaptam szerepet Philippe Noiret mellett. Befejeztük az Emilie Mullert, és rá két napra elkezdtük a Párizs királyát, két héttel később pedig már Erickel forgattam. A második évben már három filmem volt. Az Emilie Muller címszerepére több száz lány közül választott ki a rendező. Egy hónapig próbáltunk. Pénteken befejeztük a forgatást, hétfőn kezdtük a Párizs királyát. Kint dolgoztunk a híres boulogne-i stúdióban, ahol egykor legendás francia filmek születtek. Csütörtökön, amikor elkezdtük az Emilie Mullert, szóltak, hogy válasszak magamnak öltözőt a negyven-ötven szoba közül. Pénteken este, amikor végeztem, látom, hogy egy öregúr szögel valamit az öltöző ajtajára. Egy névtábla volt a kezében, és mondta, hogy hétfőn itt már a Párizs királya felvételei kezdődnek, és ez lesz Veronika Varga öltözője. Nem ismert a bácsi. Nem is mondtam el neki, hogy az elmúlt két napban is én öltöztem ott. De meghatódtam egy kicsit.
Ősszel egy új francia film, a Kis ország fontos szerepében láthatta a közönség, de most kezdték el vetíteni a Call to Spy című amerikai filmet is, amelyben ugyancsak játszik.
Gael Faye kelet-afrikai író bestsellere alapján készült a Kis ország, a tuszik és a hutuk szörnyű viszonyáról Burundiban. Ruandában forgattuk a filmet, egy megértő tanárnő vagyok benne. Az amerikai film 2018-ban itthon forgott. Magyarországon akkor álltam először kamera előtt. Francia nőként, amerikai filmben, Budapesten. Nem bíztam benne, hogy bekerül a jelenet a kész filmbe. Rövidke epizód, észre sem vettem, hol állt a kamera. Női kémhálózat a zsidóüldözés idején, Franciaországban. Összeírják a zsidókat. Mindenki retteg. Nem tudni, ki hogyan reagál, kiben lakozik alattomosság. Talán azért hagyták meg a jelenetet, mert látni lehetett a talányt az arcomon. Ott áll ez a nő, és nem egyértelmű, mi jár a fejében. Hogy védeni fogja a zsidókat, vagy már készül az árulásra.
Milyen gondolatok kavarogtak a fejében a párizsi bemutató után? Úgy hajolt meg, azzal az érzéssel, hogy célba ért, vagy inkább azzal, hogy holnap egy újabb maraton kezdődik?
Bármilyen státuszban van is egy francia színész, mindig azt mondja: nem tudom, mit hoz a holnap, egyáltalán hoz-e valamit? Azok közül, akik filmeznek, kevesen vannak szerződésben. Van a Comedie-Francaise, és vannak kisebb színházi társulatok, ahol játszani lehet, de még az ott dolgozó színészek is bizonytalanok, azt látom. Ők sem tudják, hogyan alakul a pályájuk. Az ember úgy képzeli, ha már elért egy pozíciót, onnantól fogva nincs mitől félnie. A legnagyobb sztárok élete is tele van kérdőjellel. Több nagy francia színésszel dolgoztam már, és beleláttam egy kicsit az életükbe. Ezen a pályán senkinek az útja nincs kikövezve. Ebbe bele kell törődni. Sok mindennel meg kell küzdened, miközben haladsz előre. Az a lényeg, hogy benne legyél a körforgásban. Isabelle Huppert is folyamatosan keresi az új impulzusokat, az izgalmas projekteket. Ez hozzátartozik a munkájához, az életviteléhez.
Ma már Magyarországon is tudják filmes körökben, hogy van egy Varga Veronika nevű színésznő Párizsban. Bekerült Tóth Barnabás Akik maradtak című Oscar-jelölt filmjébe, főszerepet kapott a bemutatás előtt álló Űrpiknikben, és láthatjuk majd az Átjáróházban is.
Komédia az egyik, a másikat, az Űrpikniket nem is tudom hová sorolni. Annyit mondhatok csak, hogy egy fantáziával teli, izgalmas történet. Különleges alkotás mindkettő. Sok mindent nevezhetek az életben ajándéknak. Azt mindenképpen, hogy már Budapesten is dolgozhatok. Régóta vágytam erre, sokáig nem mozdult a dolog. Nem én változtam, Magyarország változott. Nyitottabb lett a szakma, kíváncsi másra is, nemcsak arra, ami az övé. Évekig hiába kopogtattam, nem nyíltak meg az ajtók előttem. A messziről jött embert látták bennem. Már olyan érzésem volt, hogy minél nagyobb szerepeket kapok Párizsban, Budapesten annál hitetlenebbül néznek rám. Sokáig fájt ez nekem. Ha nem otthon végeztél, ha nem otthon élsz, ha nem a klasszikus utat járod be, gyanakodva tekintenek rád. Hiába mondtam, hogy Párizs, színművészeti. Jé, tényleg? Ez volt a válasz. Nem vártam, hogy ezért tapsoljanak, csak fogadjanak el úgy, mint bárki mást. Sok időmbe és rengeteg erőfeszítésembe telt, míg ez megtörtént.
Jeles francia színészekkel került nívós produkciókba.
Jeanne Moreau-val voltam egy tévéfilmben. Rossz találkozás volt a címe. Közös jelenetünk nem volt, de bemutattak neki. Egy haldokló asszonyt játszott, én a halál angyalát. Idős volt már, mégis félhalottra sminkelték, nem volt jókedve. Anna Karinával Bergman Próba után című darabjában játszottam több hónapon keresztül. Még Svájcban és Dél-Franciaországban is turnéztunk. Bruno Cremernek is főszerepe volt az előadásban, de vele a Maigret felügyelő egyik részében is játszhattam. Amikor már nagyon beteg volt, és senkivel nem akart találkozni, engem még akkor is szívesen látott.
Férje egyik rendezésében, amely Budapesten forgott, Charlotte Gainsbourg játszotta a főszerepet.
Vele sok időt töltöttem a városban. Nagyon szerette a budapesti fürdőket. Charlotte nagyon kedves ember. Most New Yorkban él. Ha írok neki, mindig válaszol.
Bevállalós színésznő. A legeslegtöbbet talán Lars von Trier filmjében, A nimfomániásban mutatott magából.
Ha elvállalok valamit, ott már nálam sincs olyan, hogy jaj, mégsem! Én azt testtel-lélekkel végigviszem.
Most, ebben a beláthatatlan helyzetben mit lát maga előtt?
A világ bizonytalanságát. Ezt mindenki rosszul éli meg. A koronavírus engem is megállított egy jó dinamikában, de megtörni még mindig nem tudott. Továbbra is pozitívan gondolkodom. Ha nem kínál semmit az élet, akkor kreálok magamnak valamit, ami fel tud tölteni. Magyarországon nyolc évig oroszul, négy évig franciául tanultam. Amikor bébiszitternek álltam Brüsszelben, nem éreztem magam elveszett embernek. Angolul Franciaországban kezdtem tanulni, de úgy éreztem, folytatnom kell. Szabad akarok lenni ebben a nyelvben is. Most nem nyelvtanfolyamra fogok járni, hanem egy olyan kurzusra, amelyen jeleneteket fogunk csinálni angolul. Két rendező és egy nyelvtanár dolgozik majd velünk. Angol nyelvű castingokra készítenek fel.
Bizonyára marad ideje másra is.
Hiperaktív vagyok. Tornázom. Főzök. Eddig az ázsiai konyhát kedveltem, mert azok gyorsan elkészíthető ételek. Amióta több időt töltök a konyhában, felbátorodtam. Már a szabolcsi töltött káposztától és a pozsonyi kiflitől sem ijedek meg. Annak örülnék, ha a nap negyvennyolc órából állna. Akkor talán utolérném magam.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
