Bóka János: tegyék elérhetetlenné a nyitottaktak.hu oldalt

Bóka János: tegyék elérhetetlenné a nyitottaktak.hu oldalt

Az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő weboldal elérhetetlenné tételét követelte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön.

„Az ATV Start ma reggeli műsorában döbbenetes beszélgetés zajlott le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója elismerte, hogy november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a +mágnesszalagos lista+ részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal” – írta Bóka János Facebook-oldalán.

Követeljük, hogy Magyar Péter kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott. Követeljük, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell! – fogalmazott a politikus.

Hangsúlyozta, az már hónapok óta világos, hogy nem szolgálja a múlt megértését és feldolgozását, ha állambiztonsági dokumentumokat, amelyeknek egyébként csak egy része maradt fenn, magyarázat és a körülmények ismertetése nélkül ömlesztve nyilvánosságra hozzák.

Hírdetés

Úgy folytatta, hogy a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen, hergel és békétlenséget szít.

És a Tisza megint terel. Eltereli a figyelmet arról, hogy képtelen, vagy talán nem is akar kormányozni, az ország valódi problémaival foglalkozni. A Tisza megint átveri az embereket. Ma reggel megtudtuk, hogy a nyilvánosságra hozott nevekkel is átverte – zárta bejegyzését Bóka János.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook oldalán közölte, hogy informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában. A közlemény szerint Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.

Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdték, és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében – írták.

Az ÁBTL az okozott félreértésért Lezsák Sándortól a közleményben is elnézést kért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »