Párizs a divat, a kultúra, a parkok, kávézók és még hosszasan lehetne sorolni, mi minden csodának városa. A párkányi tanárnőnek, Takács Krisztinának, pedig második otthona. „Ezt dobta az élet, és jó, hogy ezt dobta” – mosolyog.
Krisztina férje Kongóból származik, gyógyszerészeti egyetemre Csehszlovákiába járt, ekkor ismerkedtek meg, majd házasodtak össze. A férj, Magloire pár éve Párizsban ragadt és patikát nyitott. Nem véletlen választás volt a francia főváros, hiszen a franciát második nyelvként beszéli, mivel Kongóban ez az oktatás nyelve. Mára már lánya és fia is utánament, felesége Krisztina, pedig gyakran látogatja őket, ahogy az iskolai időbeosztás és mostanában a járványügyi intézkedések engedik.
– kezd a mesélésbe Krisztina.
Legfőképpen a parkokban szeret üldögélni. Figyeli az embereket, szokásaikat, öltözködésüket, néha szóba elegyedik velük. Könyvmolyként rögtön felfigyelt arra, hogy Párizsban rengetegen olvasnak. Itthon csak elvétve látni parkban vagy a játszótéren könyvet olvasókat, ott annál többet, de még a buszok és a metró is tele van olvasó emberekkel.
Sokan közlekednek biciklivel, van, aki még a legelegánsabb ruhájában is nyeregbe pattan, de látott már papucsban és bundában kerekezőt is.
A Szajna part is számtalan csodát kínál – stégek, könyves standok, napozó részek váltják egymást. Piknikezők, szerelmesek, utcazenészek, kutyát sétáltatók, mutatványosok – olyan a part, mint a nyughatatlan város, nyugodt szíve.
Megfigyelte, némelyik busz olyan útvonalon halad, hogy tömérdek látnivalót, nevezetességet csodálhatunk meg anélkül, hogy a sokkal drágább városnéző buszt vennénk igénybe. A 32-es busz érinti például Trocadérót (az Eiffel-Toronnyal), a Musée D’Orsayt, valamint az Opera épületét. Érdekes útvonal, ha a Champs-Èlysén haladunk keresztül a Louvre piramisa mellett, és eljutunk a Moulen Rouge malma mellett akár az Ady által sokat említett Gare d l’ Est-ig (Keleti Pályaudvar), miközben megpillanthatjuk a Sacré Coeur bazilikát.
Magyarázza, a 14 metróvonal a város minden részébe elágazik, állomásairól busszal, trolival vagy villamossal juthatunk a kívánt helyre. A piacok minden városrészben más-más arcukat mutatják, a kínai, az indiai, az afrikai piacokon, az arab negyedben fél napig is képes elnézelődni az ember, hogy az exotikus ételek kóstolásáról már ne is beszéljünk. Ő maga is az afrikai piacon szerzi be a sültbanánnak valót. A bolhapiacok külön kategória, ott kincsekre bukkanhat az ember, persze csak akkor, ha tengernyi az ideje.
– meséli Krisztina olyan lelkesen, hogy én is ott járok vele a színes forgatagban.
Érdekessége Párizsnak, hogy a 14 fedett átjárón, úgynevezett passzázsokon keresztül a legnagyobb télben egy szál pulóverben be lehet járni a város egy egészen nagy területét. A fedett bevásárlóutcák sármját az üvegkupolák, az eredeti padlómozaikok és a különleges architektúra adja. Márkás üzletek, szalonok, műgyűjtők, és mindenféle művészeti boltok találhatók itt.
Eljár a Magyar Intézetbe is, sokszor ott nézi meg a legújabb magyar filmeket, vagy hallgat meg egy előadást.
Azt is tapasztalta, a város közlekedése kitűnő és nem is drága. A különböző tömegközlekedési eszközök menetrendje szinte fogaskerékként illeszkedik egymásba. Ahogy egyre jobban megismeri a várost, azt is felfedezi, hogy lehet olcsóbban és a tömeget elkerülve bejutni a látnivalók területére. A Louvre-hoz például a metró felől érkezvén ki tudjuk kerülni a sorban állókat és van ingyenes nap is a múzeumban.
Sokan kérdezik tőle, drága-e Párizs… Nekik el szokta mondani, a lakásbérlet csak a központban nagyon drága, a külvárosban már megfizethető, a szolgáltatásokért viszont megkérik a pénzt.
Az élelmiszer az ő fizetésükhöz képest olcsóbb, mint nálunk, vannak bio üzletláncok, a termékek minőségét szigorúan ellenőrzik – az ott vásárolt tejnek tej íze van, a zöldségek és gyümölcsök is hasonlítanak a háztáji ízekre. Ami nagyon drága, azok a piacon kínált élelmiszer.
Meséli, Párizsban két óra az ebédidő, ennek ellenére ekkor csak keveset esznek, van, aki csak salátát és este 8-ig dolgoznak. Ebből adódik, hogy este van a főtt étel ideje. A francia konyha kitűnő, kalóriaszegényebb mint a magyar, talán azért is van, hogy kevesebb az elhízott ember, mint más nagyvárosokban. Természetesen, mint a franciák többsége, ők is esznek sajtot a vacsora végén és isznak hozzá bort.
– mondja végszóként és hozzáteszi, a város iránt érdeklődőknek jó szívvel ajánlja Edward Rutherfurd, Párizs – egy város fényei és árnyai című regényes könyvét.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
