„Tárgyban jelzett megkeresésére tájékoztatom, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály nem rendelkezik vízvédelmi hatáskörrel. Kérdésével kérem, forduljon a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz.”
– tudtuk meg a Nyíregyházán működő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal (SZSZBMKH) Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályától, miután szerkesztőségünk a tiszai szennyezettség ügyében felkereste a napokban a megyei kormányhivatalt. Értesüléseink szerint ugyanis az utóbbi időszakban növekedett a kommunális hulladék mennyisége – ezt helyszíni szemlék is alátámasztották.
Arra voltunk kíváncsiak, van-e tudomásuk a tiszai hulladékáradat helyzetéről és jelenlegi állapotáról, illetve terveznek-e ezzel kapcsolatban valamilyen lépést tenni, s ha igen, az pontosan miben merülne ki. Mivel szűkszavú válaszuk szerint „nem rendelkeznek vízvédelmi hatáskörrel”, így az általuk említett, ugyancsak nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz (FETIVIZIG) fordultunk, akiktől szintén a Tisza különféle hulladékanyagokkal szennyezett állapotáról elérhető bővebb információkról érdeklődtünk, valamint arról, tesznek-e valamilyen intézkedést a probléma mérséklése érdekében.
A FETIVIZIG illetékes osztályvezetőjétől, Szamos Ferenctől már részletesebb válasz érkezett:
„az elmúlt napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Felső-Tisza Tokaj feletti vízgyűjtőjén több árhullám vonult le” – kezdte az ismertetést.
Azt is megerősítette, hogy „az árhullámokkal vízfelszínen úszó szennyezések is érkeztek külföldről”.
Majd a részletekbe bocsátkozva kifejtette, hogyan kezelik a mostani helyzetet. „A védelmi osztagunk Vásárosnaménynál a kiépített vízminőségi kárhelyen avatkozott be a szennyezések eltávolítása érdekében. A napok óta érkező uszadék eltávolítását két úszókotróval, egy önjáró uszállyal, egy tanyahajóval és a hulladékszedő hajóval végeztük, kiegészítve a parton lévő munkagépekkel. A négy hajótesttel részleges folyamzárat alakítottunk ki az uszadék terelésére. A hajókkal kialakított tározótérben felhalmozódott uszadékot válogatás nélkül külső kiépített depónia helyre szállítottuk ki. A szelektálás már itt történt szerves és szervetlen eredetű összetevőkre. A szervetlen eredetű hulladékot műanyag és fém, üveg, háztartási hulladék frakciókra válogattuk” – tájékoztatott az osztályvezető, majd hozzátette,
kárelhárítási tevékenységünk során ezidáig öt nap alatt összesen 1536 köbméter vegyes uszadéktól tisztítottuk meg a folyót, melyből 152 köbméter a szervetlen, válogatott hulladék mennyisége.
Szamos azt is megosztotta velünk, hogy „a komplex hulladék előrejelző és eltávolító rendszer, beüzemelését követően immár hatodik alkalommal került éles bevetésre eredményesen.”
Ahogy arról beszámoltunk, egyes, a témával foglalkozó környezetvédelmi aktivisták és politikusok gondolják azt, hogy a folyó több tonnányi szeméttel való folyamatos elárasztása még mindig jelentős környezetkárosító veszélyt jelenthet hazánk szempontjából. Ezért legtöbbjük érdemi lépéseket sürget.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »