Őstörténeti adalékok

Őstörténeti adalékok

Dr. Mandics György matematikus, író, költő, kutató a Szegeden működő Somogyi Károly Könyvtár zárt gyűjteményében történelmi szempontból fontos dokumentumokra bukkant.

Tartalmukra már az elmúlt esztendőben felhívta a figyelmet a Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából rendezett tudományos értekezleten, azonban mindhiába. Szakmai körökben visszhang nélkül maradt.

Amint az előadása során megtudhattuk, ezek anyagát 165 rovásírásos feljegyzés képezi, amelyek a Nürnbergben 1582-ben kiadott, Cicero-műveket tartalmazó kódex betétlapjain találhatók. Belőlük 124 költemény, a többi önálló próza, levél, kommentár, utasítás, jogi okirat töredéke, tankönyv- és feliratmásolat. Érdekességük, hogy a versek egy költői eszközökkel megírt történelemkönyvet alkotnak, amelyben az ősidőktől a mohácsi vészig (1526) minden vezérünkről, fejedelmünkről és királyunkról szó esik. A bennük helyenként előforduló szavak alapján pedig keletkezésüket a nyelvészek 1372 és 1496 közé teszik. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) viszont mégis mélyen hallgat róluk, annak ellenére, hogy 1885 óta tudomása van a létezésükről.

Mandics, miután rájuk bukkant, Tisza András rovásírás-szakértő segítségével nekiveselkedett a megfejtésüknek, ami napjainkban már az érdeklődők rendelkezésére áll. Így bárki meggyőződhet arról, hogy e versek értéke történelmi szempontból felbecsülhetetlen, hiszen egy teljesen új, eddig ismeretlen magyarságképet rajzolnak meg, és az őstörténetünkkel kapcsolatos kérdésekre is válaszokat adnak.

A bennük foglaltakból kiderül például, hogy magyarok ősei egy olyan vidéken éltek, ahol perzselt a nap, és nagy érték volt a víz, megélhetésüket pedig a kertgazdálkodás és állattartás biztosította. Ez utóbbi tevékenységhez az állatterelés, illetve ménesek és nyájak legeltetése szintén hozzátartozott. Segítségükkel ugyanakkor meghatározhatjuk az őshaza helyét is, amely ezekben a krónikákban részletesen ecsetelt látvány alapján egyértelműen a Kaukázusba tehető.

Azt is leírják továbbá, hogy az itt lakó magyarok hét vezér, Balk, Urság (Ország), Dereg, Uz, Komar, Gud és Kas vezetésével indulnak el észak felé, és eljutván a Don folyónak az Azovi-tengerbe ömlő torkolatához, ott egy ideig meg is telepedtek. Innen vándorolnak majd újabb tartózkodási helyükre, az Etelközbe, melynek nyugati határát a Szeret folyó, a délit pedig a krónikákban Nagy-tónak nevezett Razelm határolja. Az Attila halála óta ott elszigeteltségben élő rokonok kérésének eleget téve pedig Tuhutom (Töhötöm) vezetésével végül visszatérnek a Kárpát-medencébe. Kezdetben ennek csak az Erdélynek nevezett részére terjesztik ki hatalmukat, ahol a Tuhutommal tartó Álmos vezér hét évig uralkodott, mielőtt végleg elszenderült volna. A rovásírásos krónikák értelmében tehát Erdély első visszafoglalója nem Árpád, hanem az Álmos nemzedékéhez tartozó Tuhutom volt.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »