Összeköt minket az ima – Łączy nas modlitwa – A magyarországi lengyelek is készülnek a NEK-re

Összeköt minket az ima –  Łączy nas modlitwa – A magyarországi lengyelek is készülnek a NEK-re

A magyarországi lengyelek és barátaik közel egy éve tartó imakörúttal készülnek a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra – tájékoztatott Kámánné Szőke Katalin, a Szent Kinga Egyesület alelnöke.

A lengyel–magyar imakörút alkalmából járja Magyarország templomait, kér bebocsátást és szólít közös imára a częstochowai kegykép másolatának Fekete Madonnájával Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló. A kegykép Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. Eredetijét a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik.

Idén augusztus 15-én az imakörút soron következő állomása a Balatontól alig néhány kilométerre, a Szent György-hegy lábánál fekvő Szent Lőrinc titulusú római katolikus templom volt, ahol Beke Zsolt plébános és a templom közössége nagy szeretettel és nyitott szívvel fogadta a kegyképet, valamint kapcsolódott be a lengyel–magyar közös imádságba.

Kiemelt és különleges alkalmat jelentett ez, mert augusztus 15-én ünnepli egyházunk a kegyképen ábrázolt boldogságos Szűzanya, Mária dicsőséges mennybemenetelét. Magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja ez, egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe.

Hírdetés

A nagy melegben is hívekkel teli szép templomban, méltó helyen találkozott Szent Lőrinc és Szent György ereklyéje a częstochowai kegyképpel és az ünnepre érkezőkkel, akik emelkedett lélekkel tapasztalhatták meg, hogy valóban: összeköt minket az ima is.

A szentmisén a Hegymagason élő hívek és a Hegymagason nyaraló hívők mellett részt vett Rónayné Słaba Ewa Maria szószóló, Cséby Géza, a Lengyel Köztársaság keszthelyi tiszteletbeli konzulja és a küngösi Árpád-házi Szent Kingáról nevezett egyesület tagjainak zarándokcsoportja.

Forrás: Szent Kinga Egyesület

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »