Oscar: szinte tarolt a Minden, mindenhol, mindenkor

Oscar: szinte tarolt a Minden, mindenhol, mindenkor

A 11 szobrocskára jelölt alkotás mellett labdába rúgott egy német film is, a politika világából ezúttal Alexej Navalnij felesége érkezett.

A Minden, mindenhol, mindenkor kapta a legjobb film díját vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban a 95. Oscar-díjátadó gálán.

A film producerének, Jonathan Wangnak Harrison Ford nyújtotta át az Oscar-díjat.

A legjobb színész Oscar-szobrát A bálnában nyújtott alakításáért a meghatott Brendan Fraser vehette át.

A legjobb színésznő Michelle Yeoh, a Minden, mindenhol, mindenkor főszereplője lett. A malajziai származású Yeoh az első ázsiai színésznő, aki ebben a kategóriában elnyerte az Oscart.

„Hölgyeim, ne hagyják, hogy bárki is azt mondja, már túl vannak a fénykorukon”

– mondta a 60 éves Yeoh a közönség ovációja közepette.

A rendezésért is, a vágásért is

Daniel Kwan és Daniel Scheinert kapta a rendezői Oscar-díjat Minden, mindenhol, mindenkor című filmjükért.

A két Danielként emlegetett duó az Oscar-történet harmadik alkotópárosa, akik együtt nyerték el a legjobb rendezés díját. Korábban a Coen testvérek, és 1961-ben a West Side Storyt készítő Robert Wise és Jerome Robbins kapott együtt rendezői Oscart.

A rendezői kategóriában idén Martin McDonagh (A sziget szellemei), Steven Spielberg (A Fabelman család),Todd Field (Tár), Ruben Östlund (A szomorúság háromszöge) is esélyes volt a díjra.

A vágásért szintén a Minden, Mindenhol, mindenkor kapott Oscart.

A Minden, mindenhol, mindenkor kapta meg a legjobb eredeti forgatókönyvért is, a Women Talking pedig az adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat az amerikai filmakadémia vasárnap este Los Angelesben megrendezett 95. díjátadó ceremóniáján.

Az Avatar: A víz útja a legjobb látványeffektusokért járó Oscar-díjat nyerte.

Hírdetés

Volker Bertelmann, a Nyugaton a helyzet változatlan zeneszerzője kapta a legjobb filmzenéért járó Oscar-szobrot. A produkciós tervezés Oscar-díját szintén az első világháborús német film alkotói vehették át.

A legjobb hangért a Top Gun: Maverick című akciófilmnek ítélték oda a díjat.

A legjobb filmes betétdal Oscarját az RRR című film Naatu, Naatu című száma kapta.

Német film is nyert

A Nyugaton a helyzet változatlan című, Erich Maria Remarque első világháborús klasszikus regényéből készült német film nyerte el a legjobb nemzetközi film Oscar-díját vasárnap este a 95. Oscar-díjátadó gálán Los Angelesben.

Edward Berger kilenc Oscarra jelölt alkotása az operatőri díj után ezzel már második Oscarját kapta meg a ceremónián.

A legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért az Argentina, 1985, a belga Közel, a lengyel IÁ és ebben a kategóriában először egy ír nyelvű film, A csendes lány is versengett.

A Fekete Párduc 2. jelmezeit tervező Ruth E. Carter kapta a legjobb jelmezért járó Oscar-díjat. 2019-ben a Fekete Párduc című szuperhősfilmért egyszer már elnyerte az Oscart, ő lett az első afroamerikai jelmeztervező, aki átvehette a trófeát ebben a kategóriában.

A legjobb haj és smink díját A bálna című filmnek ítélték oda.

A legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-szobrot a The Elephant Whisperers, a rövid animáció Oscarját pedig a The Boy, the Mole, the Fox and the Horse kapta.

Navalny

A bebörtönzött orosz ellenzéki politikusról, Alekszej Navalnijról szóló Navalny című produkció nyerte a legjobb dokumentumfilm díját vasárnap este az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjátadó gáláján Los Angelesben.

Daniel Roher, a film rendezője Navalnijnak és a világ összes politikai foglyának ajánlotta a díjat. Az Oscart átvevő alkotók között Julija Navalnaja férjének üzenve azt mondta: arról álmodik, hogy egy nap kiszabadul, és hazájuk, Oroszország is szabad lesz.

A legjobb kisjátékfilm Oscarját az An Irish Goodbye kapta. A film főszereplője, James Martin születésnapja alkalmából a Dolby Színház közönsége elénekelte a Happy Birthdayt.

Az operatőri Oscar-díjat James Friend vehette át a Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús német dráma fényképezéséért.

Ismerős legjobb mellékszereplő

A Minden, mindenhol, mindenkor két színésze, Jamie Lee Curtis és Ke Huy Quan kapta a legjobb mellékszereplőknek járó elismerést a 95. Oscar-díjátadó gálán vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.

A legjobb férfi mellékszereplő Oscarját elnyerő, Vietnamban született, kínai-amerikai Ke Huy Quan a nyolcvanas évek óta először kapott fontos filmes szerepet, és játékáért idén már megkapta a hollywoodi színészcéh (SAG) díját is. A legjobb női mellékszereplő kategória díjazottjának, Jamie Lee Curtisnek is ez volt az első Oscar-jelölése.

A legjobb animációs film Oscarját a mexikói filmrendező, Guillermo del Toro Pinokkiója nyerte.

A gála a Dolby Színház színpadára ejtőernyővel érkező Jimmy Kimmel műsorvezető bevezetőjével kezdődött.

Nyitókép: MTI/EPA/Etienne Laurent

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »