Súlyos beteg Tompos Kátya, gyűjtést is szerveznek a gyógykezelésére

Súlyos beteg Tompos Kátya, gyűjtést is szerveznek a gyógykezelésére

A 41 éves színésznő két év küzd egy daganatos megbetegedés ritka változatával.

Csütörtök délelőtt a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy Tompos Kátya rákkal küzd, betegsége miatt nem látható két éve a színházakban, és ezért tűnt el a média látómezejéről is.

Hírdetés

„A »világot jelentő deszkákat« már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte. Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget” – olvasható az oldal közleményében.

Mint írják, a színésznő kérésére eddig kizárták a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönséghez forduljanak segítségért. Tudatták, hogy két módon lehet támogatni: egyrészt a május 25-ére rendezett, Szeretünk Kátya címet viselő jótékonysági gálán a Szegedi Nemzeti Színházban, mely esemény teljes bevétele a színésznő gyógykezelési alapjára kerül. Ha pedig valaki nem tud részt venni a gálán, ám szívesen segítené a színművészt, a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára is utalhat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »